Gyári SBK motorok – Kilences találat

Ennél nagyobb telitalálat egyetlen tesztnapon aligha akadhat: a hét gyári vb-superbike és a supersport-vb két első helyezettjét is kipróbálhattuk.

Portimao, Dél-Portugália. Itt ért véget a Superbike-vb, itt dőlt el Ben Spies és Noriyuki Haga között a világbajnoki cí­m sorsa. És szintén itt kapott néhány kiválasztott újságí­ró lehetőséget arra, hogy megjárassa annak az évjáratnak az összes gépét, melyben a Superbike-vb 22 éves történetében először hét gyár küzdött egymás ellen.


Mielőtt az egyes motorokat megtekintjük, azért ki kell emelni, hogy itt főleg egymáshoz viszonyí­tjuk őket. Az utcai alapmodelljeikhez képest sokkal könnyebbek, erősebbek, pontosabbak, de mégis leginkább az a modern elektronika által generált adottságuk, hogy erejüket még hatékonyabban adják le a pályán, különbözteti meg őket az utcai kétkerekűektől. És ez is az a terület, ahol a legtöbbet fejlődtek a tavalyi évhez képest.

Aprilia RSV4

Az Aprilia RSV4 Factory szériamotor kompakt méreteivel és szuperkezes viselkedésével győzött meg több összehasonlí­tó teszten, ezért annál meglepőbb, hogy Max Biaggi gépe előrébb helyezett, szélesebb kormánycsutkáival ebből feláldozott egy részt. Mentem már Biaggi más motorjaival, és azok egészen mások voltak. „Igazad van” – kér bocsánatot Gigi Dall´Igna, az Aprilia versenyfőnöke. „Max idomai vannak rajta, de ez valójában Leon Camier motorja. Ő sokkal magasabb, ezért neki í­gy jó. Max már az új lengővillát használja, de abból nincs tartalékunk, ezért nektek Camier gépét adtuk. De te vagy az első, aki ezt észreveszi.”

Egy sebészi szike pontosságával metszi végig az úját az RSV4 a pályán. Olyan, akár egy GP-motor. V4-es erőforrása teljesen egyenletesen tol. Az elektronika nagyon finoman szabályozza az erőt, a kanyar kimeneténél rengeteg a trakció. Tökéletes versenymotor lenne, ha a gyors, apró hullámokkal fűszerezett bal kanyarban a depó felett nem menne enyhe pattogás végig a futóművön.

Motorok Versenymotorok Gyári Superbike-VB-motorok 2009 Aprilia Racing RSV4 FactoryMotorok Versenymotorok Gyári Superbike-VB-motorok 2009 Aprilia Racing RSV4 Factory

Az elektronikát a gyár maga gyártja és fejleszti, a V4-es versenyblokknak sok része egyedi gyártmány, pozí­ciója a vázban beállí­tható

„Ezt a versenyzőink nem jelezték, viszont Max Biagginak motorfék közben pattogott a futóműve. Ezért készí­tettük el neki az új lengővillát. Azt gondolom, emellett a csillapí­tásnál, valamint a motor és az elektronika finomí­tásával még sokat tudunk kihozni ebből a gépből” – vallja Dall´Igna. „Amikor megszerkesztettem ezt a motort, nagyon gondosan elemeztem a szabályokat, még nagyon sok tartalék van ebben a koncepcióban.”

BMW S 1000 RR

Az új BMW-szériában a jelenlegi legerősebb sportmotor, de nem egészen olyan kompakt, mint az Aprilia. Viszont szintén nagyon könnyen és pontosan irányí­tható. Erőforrása olyan finoman jár, akár egy turbina, és finoman veszi a gázt. Teljesen egyenletesen tol egyre karakteresebben, ahogy emelkedik a fordulatszám. Úgy lövi ki a német versenygépet az egyenesben, mint egy puskagolyót. Könnyedén is fordul, mégis több koncentrációt követel, mint az Aprilia.

Ha egy kicsit túl későn fékezünk, akkor nyugtalan lesz a hátulja, egy picit túl hamar tesszük rá a tüzet, és szélesebb lesz az í­v. „Ruben Xaus, akinek a gépével mentél, ugyanúgy sokat dolgozik a testsúlyával, mint Troy Corser” – magyarázza Rainer Bí¤umel, a BMW Superbike projektvezetője. „Náluk nincsenek ilyen gondok.” Troy Corser: „A szezon végén már csak 0,4 másodperccel voltunk az eleje mögött.

Motorok Versenymotorok Gyári Superbike-VB-motorok 2009 BMW Motorrad Motorsport S 1000 RRMotorok Versenymotorok Gyári Superbike-VB-motorok 2009 BMW Motorrad Motorsport S 1000 RR
A BMW már a széria elektronikába sok lehetőséget épí­tett be, a verseny változatnál még sokkal többet kí­sérleteznek. A verseny műszerfal is rengeteg adatot mutat

A kuplung, a teljesí­tményleadás és a trakciókontroll további finomí­tásával még közelebb tudunk jutni.” A motoron a szezon folyamán a vezérműtengelyen, a dugattyúkon és az elektronikán öt evolúciós lépcsőben lágyí­tottak, decemberben már kész volt a jövő évi blokk, amelynél a módosí­tott csatornáknak köszönhetően több erőt tudtak az alsó tartományba áthelyezni. Az új, mart profilokból összeragasztott (!) lengővillával akarnak még tovább javí­tani az erő átvitelén.

###

Ducati 1098R F09

Troy Bayliss motorja igazi álom volt a múlt évben Portimaóban. Ehhez képest Michel Fabrizio gépe inkább csalódás. Magasabbra emelt a hátsó része és szélesebb a kormánya. Sokkal durvábban veszi a gázt és a kuplungja is keményebb és nehezebben adagolható. Nagyon oda kell figyelni visszaváltás közben, különben pattog a hátsó kerék.

Igaz, könnyen fordul, viszont igen ideges és szitál az egyenesben. Csak az erőforrás teljesí­tményleadása emlékeztet teljes mértékben Troy Bayliss jóindulatú versenytraktorjára. „Teljesen másképp megyek, mint Troy” – vallja Fabrizio. 
„A motorféket visszaváltásnál magam adagolom a kuplunggal, ezért keményebb rugókat is használok.” „Agresszí­vebb stí­lusa miatt Fabrizio direktebb gázreakciót és fordulékonyabb geometriát használ.

Motorok Versenymotorok Gyári Superbike-VB-motorok 2009 DFX Ducati 1098RMotorok Versenymotorok Gyári Superbike-VB-motorok 2009 DFX Ducati 1098R
A szabály miatt a térhálós vázba szerelt V kettes csak kevés dologban tér el a szériától. Fabrizio kemény kuplungrugókat használ, ezek ugyanúgy durvává teszik a motort, mint hirtelen gázvétele. A Ducati már két évtizede digitális műszerfalat használ versenygépein

Nori Haga különben a futóműnél szintén inkább Michel hangolását részesí­ti előnyben, az erőforrásnál pedig inkább Troyét” – magyarázza Ernesto Marinelli, a Ducati superbike projekt műszaki vezetője. Jövő évre a kuplungon, az elektronikán és a csillapí­táson akar tovább finomí­tani. „A motoron a légtorokszűkí­tő miatt már nem nagyon tudunk javí­tani” – vallja. „Ezért félek is, hogy a négyhengeresek nagyon el fognak szaladni tőlünk.”

Ten Kate-Honda CBR 1000 RR

Két éve James Toseland Ten Kate-Hondája szinte utcára alkalmas viselkedésével kápráztatott el, a múlt évben Carlos Checa gépe kőkemény hátsójával és rossz egyensúlyával sokkolt. Jonathan Rea motorja ismét kiengesztelt. Újra olyan az érzés rajta, mint egy tökéletesí­tett utcai Fireblade-en, csak éppen hatalmas teljesí­tménnyel, tökéletes trakcióval és nagyon finom rugózó elemekkel.

Motorja minden fordulatszám-tartományból hatalmas erővel tol előre, anélkül, hogy valaha rosszindulatúvá válna. Egy másik hagyományos soros négyhengeres nem fordí­tja erejét ennyire hatékonyan gyorsulásra.
„A hangolásnál arra fektettem a hangsúlyt, hogy jó trakciót érjünk el” – vallja Johnny Rea. „Az Öhlinsre váltás előre haladást jelentett, de már a WP-vel is közel voltunk az optimumhoz. A másik fontos szempont nekem az volt, hogy minden milliméter elfordí­tás a gázmarkolaton arányosan mutatkozzon többleterőben.”

Motorok Versenymotorok Gyári Superbike-VB-motorok 2009 Ten Kate-Honda CBR1000RRMotorok Versenymotorok Gyári Superbike-VB-motorok 2009 Ten Kate-Honda CBR1000RR

Sok gombbal állí­tható a komplex elektronika. Az új lengővilla javí­totta a trakciót, az új kipufogó és a sok finomhangolás többleterőt eredményezett a teljes fordulatszám-tartományban

A múlt év óta 5–10 lóerőt találtak a teljes fordulatszám-tartományban – állí­tja Norbert Burink elektronikus. „A PI Pectel elektronikán szinte naponta fejlesztünk, az STM csúszókuplung szintén előre vitt minket.” Ennek ellenére 2010-re teljesen módosí­tottak az elektronikai stratégián, és Johnny Rea rendszeresen villantott a teszteken.

Bird-Kawasaki ZX-10R

A Kawasaki 2009-re Superbike-vb-csapatát az angol Paul Birdre bí­zta, de sok gyári mérnök is foglalkozik a projekttel, aki régebben a MotoGP-ben dolgozott. Alig lehet ráismerni azóta a motorra. Tavaly egyenletlen volt a teljesí­tménye és folyamatosan ágaskodott. Most Broc Parkes gépe hihetelen kezességével lep meg.

Mintha 10 kilóval könnyebb lenne a többi kétkerekűnél, úgy fordul, szinte magától kanyarodik.
Finoman veszi a gázparancsokat, ha folyamatosan nyitjuk meg a pillangószelepeket, akkor egyenletesen nő az erő. Viszont ha hirtelen rácsapjuk a gázt, akkor azonnal közbeszól az elektronika.

Motorok Versenymotorok Gyári Superbike-VB-motorok 2009 Kawasaki Racing ZX-10RMotorok Versenymotorok Gyári Superbike-VB-motorok 2009 Kawasaki Racing ZX-10R

Az erőforrást Franciaországban és Japánban is fejlesztették, a további finomí­táson főleg az egykori japán MotoGP elektronikai mérnökök fognak dolgozni

„Hat év Supersport-vb után főleg olyan motort akartam a Superbike-vb-re, amely könnyen fordul és nem gonosz” – vallja Broc Parkes. „Az új lengővilla segí­tett sokat a fordulékonyságnál, ezt Kenny Roberts egykori munkatársa készí­tette nekünk” – meséli az adatrögzí­tő mérnök, Paolo Marchetti. „A Showa is sokat segí­tett. 2010-re még több japán mérnök fog nálunk dolgozni. Főleg az elektronikánál várunk még előrehaladást.”

###

Alstare-Suzuki GSX-R 1000 K9

Az új széria Suzuki GSX-R 1000 a versenypályán teljesen problémamentes. A gyári versenymotorral mégis sok gond volt. Yukio Kagayama gépe nem is olyan kompakt, mint a szériaváltozat, jobban kihajtottak a kormánycsutkái és magasabbra helyezett az ülése.

Amí­g hosszú í­veken motorozunk, nincs is semmi gond, de ha féken próbálunk befordulni, erősen tiltakozik a gép. Erőforrása hasonlí­t a BMW-re, kedveli a magas fordulatokat és igen erős. A kanyarokból kifelé szeret a Suzuki ágaskodni.
„Nagyon későn kaptuk meg a motort Japánból, ahogy megérkezett, máris mehettünk tesztelni” – árulja el Stefano Ferro elektronikai mérnök.

„Igaz, folyamatosan kaptunk új futóműalkatrészeket, de miután első számú pilótánk, Max Neukirchner súlyosan megsérült és kiesett a szezon többi részére, elvesztettük a fejlesztési vonalat.” Azóta viszont a Stiggy-Hondától átszerződtetett Leon Haslam igen sok új alkatrészt kipróbált és az utolsó teszten az egész mezőny a második leggyorsabb köridejével villantott.

Yamaha YZF-R1

A Yamaha új, Big Bang főtengellyel ellátott gépe Ben Spiesszal 14 futamot nyert és 11 pole pozí­ciót harcolt ki magának. Ehhez képest inkább csalódást okoz vele menni. A szériaváltozat viszonylag széles, a tankját Spies a hosszú testéhez és a súlyelosztás érdekében meghosszabbí­totta egy toldással. így ez a motor tényleg nagynak tűnik. De ez még a legkisebb probléma. Igaz, sokkal fordulékonyabb a vb-győztes gép a szériánál, viszont ráz és szitál. A Big Bang-motor igaz nagyon hatékonyan tol ki a kanyarokból és rendkí­vül erős a középső tartományban, viszont nagyon keményen veszi a gázparancsot és fent mintha egy falnak szaladna.

Az elektronikája visszaváltásnál megemeli az alapjáratot – ezáltal fékezés közben hirtelen ijesztően elindul megint a kanyar felé. „Tom Sykes ötlete volt ez a Backshifter, hogy ne pattogjon fékezés közben” – vallja Spies. De azt is elismeri, hogy soha nem tudta olyanra fejleszteni a gépet, amilyenre szerette volna. „Ez a motor egy kompromisszum, de a legjobb, amit találni tudtunk. Engem nem zavar a futómű mozgása, fontosabb volt nekem, hogy könnyen be tudjak fordulni. Sokkal inkább az bosszant, hogy túl lágy a váz a kormánynyak mögött és ezért hullámos pályákon mozog a villája. Ez Imolában különösen kí­nos volt.”

Silvano Galbusera főtechnikus pontosan ismeri az R1 superbike fő problémáját. „Alapvetőleg túl fejnehéz a gép, de azt megtudtuk oldani azzal, hogy az ülés alá húztuk a tankot. Viszont túl nehéz a főtengelye, és ezen a szabály miatt nem változtathatunk. Legfontosabb tennivalónk a jövő évre az általános súlycsökkentés lesz, mert még nem vagyunk a határon. Ezenkí­vül tovább dolgozunk az ágaskodásgátlón.”

Egy mindenesetre kiderült: 2009-ben nem a motor, hanem a versenyző nyerte a vb-cí­met a superbike-ok kőkemény mezőnyében.

Két szuper sportoló

Ha Cal Crutchlow meg is nyerte a világbajnokságot a gyári Yamahával, Eugene Laverty egészen az utolsó futamig esélyes volt a Parkalgar-Hondával, és a finálén is győzelemmel búcsúzott. Annak ellenére, hogy az angol és az í­r versenyző kemény harcot ví­vott a vb-cí­mért, motorjaik alig különbözhetnének jobban egymástól.


Laverty Hondáján szokatlanul hátul vannak a keskeny kormánycsutkák, talán azért, mert ő előzőleg a 250-es vb-n indult és í­gy a 600-as kompaktabbnak tűnik. Viszonylag lágy a kezes futómű hangolása. A motor igaz jól húz már középtartománytól kezdve, de Kenan Sofuoglu Ten Kate-Hondájának szenzációsan széles fordulatszám-tartományát azért nem nyújtja. Csúcsteljesí­tményben nincs hiány a Parkalgar Hondánál, és í­gy nagyon gyorsan lehet vele ezen a hegyes-dombos pályán menni.

De miközben Laverty Hondáján jól érezhető, hogy egy utcai motorból készült, Cal Crutchlow Yamahája szinte egy í­zelí­tő arról, milyen legyen egy jó gép a jövőbeli Moto2-es kategóriában: feszes, borotvaéles, egy igazi rakéta. Igaz, erőforrása nem tol középen annyira, mint a Honda, viszont mindig a helyes fordulatszám-tartományban tartva ideális kiegészí­tés a nagyon feszes, fordulékony és pontos futóműhöz. Van Backshifter funkciója az elektronikának, de ez a superbike-kal ellentétben a 600-asnál nem zavar, hanem pont arra az értékre emeli a fordulatszámot, amellyel ideálisan ki tudunk ismét gyorsulni a kanyarból.


„A legtöbb kanyarban egy sebességfokozattal alacsonyabban mentem a hondásoknál, de a kellő váltómű-áttételezéssel ez nem jelentett hátrányt” – vallja Crutchlow. „A futóművet úgy hangoltam, hogy minél semlegesebb legyen. Az elért kormányzási precí­zióval ki tudtam a pálya teljes szélességét használni és í­gy nagy lendülettel menni. Az Öhlins rugózó elemek hangolásával, a súlyelosztással és a geometriával értük el a legnagyobb előrelépést, mert meg tudtuk növelni a kanyarsebességet.”

Közben Crutchlow fő technikusa, Markus Eschenbacher az egész évben fejlesztette az erőforrást, í­gy alakult ki ez a precí­ziós fegyver. Most ők ketten ugyanezen feladat előtt állnak a Superbike-vb-n, mert a nyerő páros közösen nyergelt át csapaton belül a nagyobb kategóriába.