Green: HARLEY–DAVIDSON SERIAL 1 MOSH/RUSH

Azt senki nem mondhatja, hogy az amerikai gyártó a babérjain ülne. Először a LiveWire, idén kihoztak egy túraendurót, most meg elektromos bringákkal rukkoltak elő.

Azt már a legelején le kell szögeznem, hogy ez nem egy átlagos szeptemberi tesztnap volt! Napsütés, 25 fok, Mező Jani trikóban, rövidgatyában és szandálban érkezett a tesztelendő géppel. Saját bevallása szerint az elmúlt húsz évben nem igazán lehetett őt látni ilyen ruhákban munka közben. Én szintén pólóban, rövidgatyában, sportcipőben. Ha így látnának minket, fogadni mernék, hogy senki nem venné komolyan azt a tényt, hogy mi bizony motorok tesztelésével keressük a kenyerünket. Nem hiszitek el, de ezt is megéltük, bicikliket tesztelünk, vagy ha jobban tetszik, e-bike-okat.

Egyetlenegy dolog szól a mentségünkre, hogy ezek elektromos kerékpárok. Nem is akármilyeneket, a Harley–Davidson és a Serial 1 közösen fejlesztett elektromoskerékpár-családjából két modellt próbáltunk ki. Ezek önmaguktól nem mennek, viszont nagyon sokat segít a beépített Brose elektromos motor, hogyha hajtod. Gyakorlatilag ennyi a lényege az egésznek röviden és tömören. Kipróbáltuk, baromi nagy élmény. Tényleg olyan helyekre föl lehet menni velük, ahova az ember egyébként a tü- dejét köpné ki, vagy egynél többször tuti nem menne, mert azt mondja, hogy kell a fenének ez a szenvedés. Na, ezekkel a bringákkal egyáltalán nem volt szenvedés, sőt még élveztük is!

Kétféle modellt kaptunk meg a tesztre. A szimplább, egyszerűbb verziót, a fiatalosabb, mindenféle felesleges sallangot, mint például a sárvédőt is nélkülöző MOSH/CTY-t, illetve egy sárvédőkkel, csomagtartóval és Brose színes kijelzővel felszerelt RUSH/CTY-t. Mind a kettő középmotoros, és kevlár szíjhajtással rendelkezik. A Rush már első ránézésre is komolyabb, nagyobb akkumulátorral szerelik.

A teljes cikk a Motorrevü legfrissebb, 2021/10 számában és a Laptapir.hu oldalán is olvasható! A lap megtalálható az újságárusoknál, illetve megrendelhető előfizetéssel! Utóbbival kapcsolatban további információ ezen a linken található.

Fotó: Mező János