Ezútal a negyedik helyen zárt

A H-Moto Team 17 éves versenyzője mindkét futamon a negyedik helyet szerezte meg a Katari Nemzetközi Bajnokság 3. fordulójában.

Kovács Bálint az elmúlt hétvégén újfent bizonyí­totta tehetségét Dohában: a Katari Nemzetközi Bajnokság Superstock 600-as kategóriájában rendezett dupla futamon egyaránt a negyedik helyen végzett a 17 éves motoros. A H-Moto Team fiatalja a most szerzett 26 pontjával megtartotta összetettbeli negyedik pozí­cióját.

A harmadik versenyhétvégével folytatódott Katarban a Losail ízsia Bajnokság, amelyen ismét remek teljesí­tményt nyújtott a Superstock 600-ban vitézkedő Kovács Bálint. A H-Moto Team 17 éves motorosa – aki a szezonnyitó hétvégén azonnal dobogóra állhatott, majd háromszor negyedik lett – ezútal a negyedik rajtkockát szerezte meg az időmérőn, majd mindkét futamon meg is tartotta ezt az előkelő helyezését. A két versenyen szerzett 26 pontjának köszönhetően Bálint elérte az előre kitűzött célját, hiszen sikerült összetettben is megtartania a negyedik pozí­cióját.

December óta most ültem először motoron, í­gy kellett pár kör, amí­g felvettem a ritmust. Folyamatosan állí­tottunk a motoron, í­gy az edzések végére elértük az optimális beállí­tást, aminek köszönhetően a negyedik rajtkockát szereztem meg az időmérőn, azaz a második sor elejéről vághattam neki a két futamnak. Noha jól rajtoltam az első versenyen, sajnos rengeteg gondom akadt a hátsó gumival, de í­gy is sikerült megtartanom a negyedik helyet. A második futamra sikerült orvosolni az abroncsproblémámat, és végig konstans köröket tudtam teljesí­teni, sőt, csatázhattam is a dobogóért, ami ezútal sajnos nem jött össze. Várom a két hét múlva esedékes folytatást, és bí­zom abban, hogy képes leszek tovább gyorsulni, hogy közelebb kerülhessek a vezető hármashoz”– mondta Kovács Bálint.