Erőtől duzzad az új Triumph Street Triple

A korábbi várakozásoknak megfelelően a Triumph tegnap este bemutatta a 2017-es Street Triple-t. A brit márka legendás nakedjének egyik legfontosabb újdonsága az új erőforrása, amiben immáron 765 köbcentiméteren osztozkodik a három egymás mellett dolgozó henger.

 

A nagyobb lökettérfogat a furat és a löket együttes megnöveléséből következik, amikhez többek között új főtengely és dugattyúk is dukáltak.

 

 

Motorok Triumph Street Triple (2017)
Háromféle változatban érkezik – galéria


Az új Street Triple háromféle változatban gördül a szalonokba: S, R és RS, melyek mindegyike eltérő felszereltségi és teljesí­tmény szintet testesí­tenek meg.

 

Utóbbi terén az S 113, az R 118, az RS pedig 123 lóerővel büszkélkedhet, ami jelentős előrelépés a korábbi, 675-ös blokkból kisajtolt 105 fős méneshez képest. Ráadásul mindegyik verzió szárazon 166 kg-t nyom, ami 2 kg-os fogyást jelent.

 

Motorok Triumph Street Triple (2017)

TFT műszerfal ékesí­ti az új Street Triple R-t és RS-t

 

Az új Street Triple érdekességei között még érdemes felsorolni a látványos TFT műszerfalat, ami az R és az RS változatok sajtja. Utóbbinál még fontos, hogy az igazán tempós használhatóság érdekében gyorsváltóval, teljesen állí­tható Showa Big Piston Fork teleszkópokkal, Öhlins TTX 40-es rugóstaggal és négydugattyús Brembo M50 féknyergekkel is felvértezték.

 

Motorok Triumph Street Triple (2017)

 

A vezetési módok terén is mérhető a differencia. Mí­g az S modell sofőrjeinek be kell érni két választási lehetőséggel, addig az S-en már négy, az RS-en pedig öt állás közül választhatunk.