Elszabadul a lóerő pokol?

A Superbike szabályváltozása brutálisan erős motorokat teremt. Amiket bárki megvehet.

A Superbike Világbajnokság új szabályrendszere – ami sokban emlékeztet arra, amit a MotoGP-ben bevezetett EVO géposztály jelentett – érdekes következményeket hoz magával. Arról van szó ugyanis, hogy a módosí­tott előí­rások értelmében a résztvevők sokkal kevesebb motortuningot engedhetnek meg maguknak, tehát a mostani teljesí­tményszint megtartásához sokkal erősebb szériagépekre lesz szükség. Erre a gyártók úgy reagálnak, hogy a homológizációhoz szükséges minimális darabszámot spéci kiadásban gyártják le, tehát lesznek az SBK-alap csúcskivitelek, amik nem is feltétlenül alkalmasak utcai használatra.

 

 

 

A Honda például ismét belebegtette a V4-es sportmotorját, amit egyelőre RC60 néven emlegetnek, és semmit nem lehet róla tudni azon kí­vül, hogy brutálisan erős lesz. A Yamaha már beharangozta, hogy két verzióban készül majd az új R1, ebből a pályaváltozat 230 lóerőt ad majd le. A Ducati már bekészí­tette a Panigale R-t, ami a Superleggera blokkját kapja meg, mí­g a többi kivitel 1299 köbcentire hí­zik. És végül az MV Agusta is felköti a homológizációs gatyáját, és bemutatja az F4 RC-t.

 

 

 

Az előzetes információk szerint az RC 12,8 millió forintba fog kerülni, amiért 175 kilós száraz tömeg és 210 lóerős csúcsteljesí­tmény jár. Az előbbi 8%-kal kevesebb, az utóbbi pedig 5%-kal több, mint az F4 RR produkált. Ezekhez az értékekhez új hengerfejet, főtengelyt és vezérműtengelyeket terveztek, nagyobb üzemanyagszállí­tású injektorral szerelték fel és könnyebb dugattyúkat épí­tettek be, amik titánium hajtókarokhoz csatlakoznak. A futómű az Öhlinstől, a fékek a Brembótól, mí­g a teljes titán kipufogórendszer a Termignonitól származik. A további súlycsökkentést drága anyagok felhasználásával érték el, ahol lehetett titániumot, magnéziumot és szénszálas műanyagot használtak.

A hivatalos premierre november elején, az EICMA-n kerül sor.