Egységben a biztonságos közlekedésért!

A Biztonság Hete közlekedésbiztonsági fókusszal zajlik, de az együttműködők közreműködése révén és tevékenységük bemutatásával nagyon sok más szempontból is erősíteni kívánja a gyermekek és a családok biztonságát. A kezdeményezők vállalt célja és törekvése az is, hogy a Biztonság Hete, mint tematikus hét a közoktatás rendjében is helyet kapjon. A Biztonság Hete szeptember 20-26. között országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

A balesetek többsége megfelelő odafigyeléssel és az alapszabályok betartásával megelőzhető, életünk így biztonságosabbá tehető. Erre kívánja ráirányítani a figyelmet – és elsősorban a gyerekek révén a családok figyelmét – a Biztonság Hete, amely a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kezdeményezésére, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) közreműködésével megrendezett interaktív tájékoztató rendezvény.