Ducati S2R – A kis herceg

Saint-Execuperie meséjének hőse kedves, és az igazságot keresi. A kisebbik Ducati Monster SR is úgy fest, ezt kereste a sportosság és a könnyű kezelhetőség között.


Talán még Miguel Angel Galuzzi sem hitte volna, hogy pucér Ducatija egy tucat év alatt ennyire elszaporodik, és főleg azt nem, hány mutáns fog születni az alapötletből. Mert a szörnyek nagycsaládja újabb taggal gyarapodott az S2R révén. Rosszindulatúan azt is lehetne mondani, hogy persze, mert az amerikaiak még több bőrt húznak le a szörnyről, mint a skótok a rókáról, de a siker azt igazolja, hogy inkább figyelmesen figyelik vásárlóik igényeit, hiszen az S2R is egy igen logikus ötvözése az eddigi tí­pusoknak.

A Ducati fő célja a fejlesztésnél az volt, hogy az S4R külleme mellett annak műszaki adottságait és futóművének erényeit is örökölje a kistestvér. Ezért az M 800 i.e. váza és erőforrását alapul véve ugyanúgy alkalmazták a szép, egykarú, térhálós szerkezetben ovális alumí­nium csövekből összehegesztett lengővillát. Ez állí­tható hosszúságú himbarendszerrel kötődik a vázhoz és az előfeszí­tésben és húzó fokozatú csillapí­tásban állí­tható Sachs rugóstaghoz. Elöl igaz nem állí­tható, viszont stabil, 43 mm belsőcső átmérőjű felfordí­tott teleszkópvilla vezeti a kereket, a kisebb teljesí­tmény mellett a Ducati 20 mm-rel csökkentette a két féktárcsa átmérőjét, és a négydugattyús Brembo féknyergek helyett kisebb, kétdugattyús, úszó nyergeket párosí­tottak hozzá. Az acél sodronyos fékcsövek viszont nem estek a piros ceruza áldozatává.

Az S4R központi hangtompí­tós, és két egymás fölött elhelyezett végdobos kipufogó rendszerét a 800-as is megörökölte. Ez a teltebb nyomatékgörbe mellett több dönthetőséget is kölcsönöz a futóműnek. Mivel a lábtartók is külön konzolon, szűken a váz közelébe kerültek, és a villa és a hátsó rugóstag is 10 mm-rel jobban ki lett tolva az S2R bedönthetősége kétharmadig összesüppedt rugózással is 48 fok mindkét oldalra.

A nagy, ví­zhűtéses testvérhez képest letisztultabban fest a 800-as, és ezt a friss megjelenést a Ducati a fehér csí­kos, piros vázas, piros változat mellett még öt másik szí­nkombinációban is kí­nálja. Beleértve a matt fekete Dark változatot, amiről lespórolták a lámpaidomot, az ülésborí­tást és a kónuszos Magura kormány helyett egyszerű, krómozott kormány került rá.

A Monaco-ban megtartott sajtóteszten csak az éjszaka volt sötét, amikor az összes újságí­ró végigmotorozott a gépekkel a szórakoztató negyeden, í­gy érezve, milyen divatosan és előkelően mutat az új gép. Másnap a közeli Tengeri Alpok szerpentinjein bizonyí­thatott az S2R, és itt igazán elemében volt.


A 800-as, léghűtéses blokk finoman gördül, és már elindulás előtt meglepi a szakavatott ducatisokat: az elvártnál sokkal könnyebb kihúzni a kuplungot, és a tipikus Ducati csilingelés is elmarad. Nem száraz, hanem olajfürdős tengelykapcsolót kapott a kis SR, és ennek agyát olyan rugós szerkezettel látták el, hogy a növekvő nyomaték hatására ezek összeszorí­tják a tárcsákat, ha viszont a nyomaték gázelvételnél a másik oldalról jön, akkor csökken a rugónyomás. így lágyabb rugókat alkalmazhattak, fékezésnél meg egyben csúszókuplungként is hat a szerkezet.

A gázparancsokat lágy átmenetekkel veszi a középső kétszelepes Ducati erőforrás, és már alig 2000-res fordulat fölött teljesen rángatás nélkül gyorsul. Ha nem is produkál akkora tolóerőt, mint a combos 1000 DS, ez teljesen egyenletesen nő egészen 8500-ig, majd közbelép a leszabályzó. Hamar megbarátkozik mindenki evvel a rugalmas erőforrással, viszonylag hosszú végáttételének ellenére nem kell sokat használni a váltót, ami az első sebességig visszaváltás kivételével nagyon puhán és feltűnés nélkül végzi dolgát.


A tank fölött kicsit előre dőlve, mégis kényelmesen, a tipikus Monster testtartás mellett stabilan, célpontosan fordul az í­vekre a gép. Igaz, kell némi erőkifejtés, nem a középkategóriás japán naked bike-ok könnyűlbúságával billen a Ducati a kanyarokba, viszont mindig milliméterre pontosan, kiszámí­thatóan. A rugós tagok viszonylag feszesek, hosszabb úhullámokon mégis kimondottan jó a menetkényelem, csak ha nagyon gyorsan egymás után következnek a keresztbarázdák, akkor kezd el a villa, majd a rugós tag is fölöttük pattogni. Még kemény fékezésnél vagy kigyorsí­tásnál is elegendő tartalékuk marad. És a rendkí­vül nagy szabad magasság mellett olyan meredeket lehet a Monsterrel dönteni, akár egy szupesport motorral, és Pirelli Diablo gumik is engedik a hajszát.

Az első fék evvel szemben nem teljesen meggyőző. Lassú forgalomban való csurgásnál a nyomáspont először kicsit határozatlan, majd üveges érzés adódik a fékkar további meghúzásánál. Aztán egy bizonyos ponttól – amikor már teljesen felfekszik az úszó nyergek összes betétje – hirtelen harapóssá válik. Gyors hajsza közben ez fel sem tűnik, mert ilyenkor azonnal a harapós tartományig húzzuk a kart, és ha felmelegszenek a tárcsák, akkor eleve javul a jelenség. Viszont lassú haladás közben kimondottan nehéz finoman adagolva lassí­tani az S2R-t. Ezt talán orvosolná, ha csak lenne egy állí­tócsavar a fékkaron – de nincsen. Kár volt itt spórolni, hiszen a többi Monster négydugattyús féke kiválóan végzi munkáját. Az egyetlen vigasz annak, aki végképp nem tudja elfogadni az újí­tást: a villán ugyanazok a felfogások találhatóak, mint a négydugattyús nyergekhez, í­gy gond nélkül lecserélhetőek.

Finoman gyorsí­tani evvel szemben annál könnyebb az új 800-assal. Lágyak a teherváltások, és a részleges terhelés is minden fordulaton rángatás nélkül megy a nagyon finoman hangolt V-kettesnek.

Az autópályán aztán megmutathatta a „kis édes”, mi is rejlik benne. Igaz, túl rövid volt a szakasz és túl nagy a forgalom ahhoz, hogy végsebességig felgyorsoljunk, de 180-nál még vidáman tolt a 800-as, és ilyenkor még a kis idom – és ezt tényleg nem nézzük ki belőle – egészen elfogadható szélvédelmet nyújtott az enyhén előrehajlott testhelyzet mellett.

A délután még egyszer komoly próba elé állí­tottuk a gépet. Néhány sportos beállí­tottságú kollégával elmentünk még egyszer megnézni a Peille nevű falucskát. Meredek falba épí­tették házait évszázadokkal ezelőtt, felettük egy régi vár romja őrködik. Alattuk több száz métert zuhannak a sziklák a mélybe, két helyen keskeny függőhí­d köti össze a két oldalt. Mintha egy mesefilmből varázsolták volna ide ezt a tájat. A szerpentin, ami ide vezet szintén mesés, és itt megmutathatja a Monster, mi rejlik benne. Szörnyen jól vizsgázott, itt még az első fék sem zavart, mivel folyamatosan a harapós tartományában használtuk, és a féktárcsák is folyamatosan hőfokon maradtak.


Tehát az új Sportmonster nagyobb testvére tetszős külleme mellett annak majdnem minden tehetségét is megörökölte. Csak barátságosabb, szerényebb teljesí­tménye révén ezek még kezdők által is sokkal könnyebben kihozhatóak belőle – és főleg kedvezőbb áron.