Ducati 1198 S – Arany középú

A Ducati a szuperbike vb-cí­m megszerzése után a sorozatgyártásban is belehúzott: 170 lóerőt társí­t 169 kilogrammos száraz tömeggel és az első igazi, közúra való kipörgésgátlóval.

    Nem egészen három héttel a szuperbike-világbajnokság portimãoi fináléja után a Ducati Algarvéban, az álomszerű új versenypályán bemutatta az új 1198-as szuperbike decembertől kapható S-változatát, amely az 1098-ast váltja le (az alapváltozat januárban jelenik meg).

Csodás, jó modorú hajtómű

Mí­g a vázat, a lengővillát és a futóműelemeket az S- és az alapváltozatnál egyaránt szinte változatlanul vették át az 1098-as modellekből, a 160 lóerős, 1098 köbcentis V2-esnek át kellett adnia helyét egy 1198 köbcentis, 170 lóerős és 134 newtonméteres új erőforrásnak. A motorblokk és a hengerfejek a „Vacural“-nak nevezett vákuumos nyomásöntéses eljárással készülnek, ami kiküszöböli, hogy az anyagban levegőzárványok keletkezzenek. így jóval kisebb falvastagság és ugyanolyan mértékű stabilitás mellett a motorblokkból elhagyhatták a mereví­tőket, ami csak az erőforrás esetében három kilónyi tömegmegtakarí­tást eredményezett az 1098-cal szemben. A furatot és a löketet a 180 lóerős csúcsmodellből, az 1098R-ből vették át. Az, hogy a 1198-as tí­z lóerővel kevesebbet ad le, többek között a visszafogottabb sűrí­tésre, a hengerenként egy befecskendező fúvóka elhagyására, valamint a szí­vó- (43,5 mm) és kipufogószelepek (35,5 mm) kisebb átmérőjére vezethető vissza.

    Tí­z lóerő, ami viszont semmit nem von le a menetélvezetből: gázvételi reakciói egyszerűen fantasztikusak, egyértelműen sokkal jobb az 1098-asnál – bármilyen fordulaton. De mindez még nem elég: mí­g a kipörgésgátló ellenére csak tapasztalt pilótáknak megfelelő 1098 R teljesí­tményleadása elég brutális, addig az 1198 S lágyabb, lineárisabb és ezáltal kiszámí­thatóbb. Megjegyzendő: mindezt ugyanakkora, 134 newtonéteres forgatónyomaték mellett. Jó, jó, az R pörgősebb, erősebb és minőségibb (titán kipufogó, -szelepek és hajtókar, csúszó kuplung), a csaknem 15 000 eurós árkülönbség az 1198 S képességeit látva mégis nagyon soknak tűnik.

A kipörgésgátló a lényeg

    Nem utolsósorban azért, mert az 1198 S megkapta az R modellből már ismert kipörgésgátló (DTC – Ducati Traction Control) továbbfejlesztett változatát (az alapváltozatba nem lehet beszerelni). Az R-rel ellentétben az új rendszer az Euro 3 előí­rásainak megfelelő kipufogóval és ECU-val (engine control unit) is működik, és ezáltal közúon is nagyobb biztonságról és nagyobb élvezetről gondoskodik.

    Az első és a hátsó keréken egy-egy érzékelő méri a forgási sebességet. Ha a hátsó kerék kipörög, akkor a központi vezérlőegység visszaveszi a gyújtást. De mí­g az R változat esetében a gyújtás hevesebb csúszásoknál egészen kimarad, az 1198 S-nél a az erőteljes teljesí­tménycsökkenés a befecskendezés rövid ideig tartó deaktiválása miatt következik be. így nem jut elégetetlen benzin a kipufogóba, amely, ha később gyullad meg, akkor tönkreteszi a katalizátort. A különbség pedig érezhető: mí­g az R változat rendszere sokkal durvábban avatkozik be, addig az S jóval simábban és pulzálás nélkül szabályoz. A beavatkozást a pilóta alig érzi, ezáltal a kanyarból kijövet még könnyedebben bánik a hátsó kerékkel. Az S egyébként gyárilag fel van szerelve DDA-adatrögzí­tővel, amely a kipörgésgátló beavatkozásának mértékét és időpontját is rögzí­ti. Hozzá kell tenni azonban, hogy hülyeség ellen ez a kipörgésgátló sem hatásos: aki túlságosan vadul tekeri meg a gázkart, az bizony a továbbiakban is repülni fog.

Kezesség és stabilitás: egyszerűen csúcs!

    Az 1098-ról ismert, 330-as tárcsába harapó Brembo Monobloc-fék továbbra is a piacon jelenleg kapható legjobb minőséget képviseli. Nyomáspontja, hatékonysága és adagolhatósága egyaránt kiváló. Éppúgy, mint az aszfalt minőségéről és a tapadási tartalékokról tökéletes tájékoztatást adó Öhlins rugózó elemek (csak az S változaton). Az SC2 keverékű Pirelli Diablo Supercorsa abroncsokkal együttműködve könnyed manőverezési készséggel áldják meg ezt a Ducatit – kanyarban sztoikusan nyugodt í­vtartást eredményezve.


Összegzés:

    A Ducati 1198 S az arany középutat képviseli a nyugdí­jba igyekvő és piaci szereplését nézve rendkí­vül sikeres 1098 és a nagyon drága 1098R között. Első osztályú kedvcsináló, amelyből semmi sem hiányzik. Már csak az a kérdés, hogy a jövőben hogyan alakulnak majd a 1098R eladásai. Annyi ugyanis bizonyos: az 1098 S lesz a legjobb még viszonylag elérhető árú Ducati-Superbike, amely valaha elhagyta a Borgo Panigale-i gyártócsarnokot.