Dakar 2018: 10. nap, Újabb dráma, a befutó előtt bukott és kiesett az összetettet addig vezető Van Beveren

Bukás, eltévedések és egy jól átalakult élmezőny. Ezt hozta az első argentí­n szakasz.

Már csak négy nap van vissza az idei Dakar küzdelmeiből, az eddig eltelt napok eseményeire visszagondolva elképesztő, hogy mekkora pszichikális és fizikai megterhelést kell elviselniük a versenyzőknek. Pláne a 7-8 napra berakott maratoni szakaszon ami1300 kilométerig tartott, ebből pedig több mint 900 mért szakasz volt. A versenyzőknek, főleg a sérülteknek igazi megváltást jelentett a hétfői pihenő nap a törölt 9. szakasz okán.

Tegnap aztán elrajtolt az argentí­n szakasz és sokáig úgy tűnt, hogy az élmezőny eltévedt tagjairól (Benavides, Price, Barreda, Meo) fog szólni az í­rás, de aztán az addig magabiztosan haladó Adrien Van Beveren, 3 kilométerrel a cél előtt hatalmasat bukott. Az összetettet vezető Yamahás versenyzőnek eltört a kulccscsontja valamint mellkasi és gerinc sérüléseket szenvedett. Ettől függetlenül megpróbált még tovább menni, de aztán feladta a viadalt és helikopterrel kórházba szállí­tották. Nagyon sajnáljuk, hiszen eddig jó stratégiával és tempóval ment, akár még a végső győzelem is meglehetett volna neki és a Yamahának. Jobbulást!

A szakaszt végül az osztrák KTM-es pilóta, Matthias Walkner nyerte, aki az összetettben is az élre ugrott. Walkner hatalmas időt talált a szakaszon, a másod 11 perc 35 másodpercet mí­g a harmadik 16 perc és 21 másodpercet kapott tőle.

Egy nappal korábban még az összetett rekord szoros, 22 másodperces, különbsége volt a hí­r, de most már ennél jóval nagyobbak a különbségek. Walkner mögött a sérült Joan Barreda és csapattársa Kevin Benavides 40 perc körüli hátránnyal rendelkeznek. De látva az idei évet még mindig bármi megtörténhet…

 

Sajnos Dési Jánosról sincsenek még hí­reink, a hí­r megí­rásának időpontjában még nem ért célba.

A 10. szakasz eredményei:

1. Matthias Walkner KTM 4ó52p01mp
2. Pablo Quintanilla Husqvarna +11p35mp
3. Gerard Farres Guell KTM +16p21mp
4. Oriol Mena Hero +20p45mp
5. Jose Ignacio Cornejo Florimo Honda +23p14mp

Összetett állása 10 szakasz követően:

1. Matthias Walkner KTM 32ó21p03mp
2. Joan Barreda Bort Honda +39p42mp
3. Kevin Benavides Honda +41p23mp
4. Gerard Farres Guell KTM +47p46mp
5. Toby Price KTM +50p18mp