Döbbenetes megoldás hőség ellen

így a piroson is kevesebben hajtanak át

Bár az elmúlt hetek időjárása sokszor nem ezt mutatta, azért mégis minden nappal egyre közelebb kerülünk a nyárhoz, ami egyben azt is jelenti, hogy városban, ahol még motorral sem könnyű megfelelően gyorsan haladni, hamarosan elviselhetetlen lesz a hőmérséklet. Főleg a lámpáknál várakozva indulhatnak be igazán a verí­tékcsatornák, hiszen olyankor nincs menetszél, ami hűsí­tsen.

 

Erre a problémára találtak ki egy igen egyszerű és ötletes megoldást Indiában. A népes ázsiai ország egyik legforróbb városának, Nágpurnak a kereszteződésiben mostantól kifeszí­tett ponyvák alatt várakozhatnak a járművezetők, akiket í­gy nem érnek el közvetlenül a perzselő napsugarak.

 

így valamivel kellemesebb a várakozás

 

A helyi hatóságok szerint ez a megoldás már csak azért is jó, mert í­gy a sofőrök türelmesebben várják a szabad jelzést, és kevesebben döntenek úgy, hogy inkább áthajtanak a piroson, minthogy felforrjon az agyvizük.

 

Érdekesség képen megemlí­thető, hogy Nágpurban tavaly a hőmérők higanyszála még a 48 Celsius fokot is elérte és a kilátások idénre sem tűnnek sokkal jobbnak. Már most negyven felett járnak a napi csúcsok.