Ciprus – Sólyommal az Attila Vonalon túl

Keep on the left, adja tudtunkra egy agyongyötört tábla, hogy a forgalom baloldali. Tudjuk ezt, mégis furcsa fordí­tva közlekedni. Eleinte semmi másra nem figyelek, csak a forgalomra, nehogy rossz oldalra kanyarodjak. Az előzés még egy hét múlva is megemeli az adrenalin szintem.

íprilis utolsó napjaiban vagyunk és itt már jó meleg van. A bulgár-török határnál még fagyoskodva taszigáltuk egy szlovén pár lemerült Triumph Tigerét. Edirnében már otthonosan vezettem az í­gy hattagúra nőtt csapatunkat a Selimiye Dzsámi szomszédságában levő szállodába, majd a kötelező mecsetlátogatásra. Elvira és Cosmin számára ez az első törökországi ú, nekünk zsinórban a harmadik.



Az óriási vitorláshajó a girnei kikötőben állt

Canakkalénál kelünk át a Márvány-tengeren. Hideg, csontig ható szél fúj. Az az érzésünk, hogy eltévesztettük az évszakot. Efézoszig (Efes) még aznap lehúzzuk, másnap csordogáló esőben nézzük végig az ókori város romjait. Pamukkaléban is eső fogad, lemegyünk egészen Antalyáig. Ciprusra sajnos nem indul innen komp, mondják, próbálkozzunk Alanyában. Végre jó idő van, derűsen húzunk be az alanyai kikötőbe. Hamar kiderül, hogy komp innen sincs, megyünk tovább TaÅŸucu felé. Aztán egy kanyarban a kis CBR benzin nélkül marad. De legalább gyönyörködhetnek a Földközi-tenger gyönyörű látványában, ameddig mi a Busával elmegyünk a világ legdrágább benzinéért. A benzinkúnál ottfelejtjük a bankkártyánkat, de egy óra múlva, mikor – most már közösen – visszaérünk a kúhoz, örömmel kapjuk vissza. Csodálatos tájakon motorozunk: kanyargós utak, magas hegyek, végeláthatatlan, azúrkék tenger. Csak Cosmin fanyalog: lehetne jobb minőségű az aszfalt, mindjárt agyrázkódást kap. A lányok, viszont hősiesen tűrik.



Belapais hí­res lakója, Lawrence Durrell itt í­rta meg a Ciprus keserű citromait

Estére TaÅŸucuban vagyunk. A komp éjfélkor indul, de 22 órára legyünk a parton, tanácsolják a jegyirodában. Van időnk egy kiadós vacsorára, majd irány a rakpart. Szokásos török határ, a hozzá tartozó bürokráciával, meg segí­tőkész emberekkel. Frissen szerzett ismerősünk annyira intézkedik, hogy majdnem másik hajóra tesz fel, de még idejében észrevesszük. Hatalmas ricsaj, zsibongás, kavargó tömeg özönlik le az épp érkező kompról. Papí­rjaink rendben vannak, várjuk a beszállási engedélyt. Meg kell várjuk, mí­g a vámosok, hegyes vasrudakkal beleszurkálnak az utolsónak maradt, mandarinnal megrakott kamion rakterébe. Elcsendesedik pár percre a rakpart, majd következik a beszállás zűrzavara. Mi motorokkal vagyunk, intenek, menjünk elöl. Majd utánunk az özönví­z. Le kellene kötni a motorokat, nehogy hullámzáskor felboruljanak – adom aggódva tudtára kérésemet a hajóinasnak. Kis fejvakarás után előkerül egy olajos kötél… A hold fakó fényénél is látom, ahogy Cosmin belesápad a lekötés fájdalmas látványába. Három órába telik, mí­g nagy komótosan elindulunk. Már mindenki alszik.



Jellegzetes utcakép: helyi arcok játszanak az üzletek előtt

A kikötővárostól, Kyreniatól (Girne), ahol szállást foglaltunk magunknak, csak pár kilométerre van a Szt. Hilarion kastély. Ez talán Ciprus legszebb épí­tészeti remekműve. A tengerszintről meredeken emelkedő, 732 méter magas ikersziklára épí­tették. Sok háború megért, halhatatlanná mégis Walt Disney tette, aki róla mintázta Hófehérke romantikus kastélyát. A vár mindig is a katonaság kezében volt, megközelí­teni nem könnyű. Félúon fegyveres katonák állják utunkat. Igazoltatnak, majd intik: forduljunk vissza. Próbáljuk tisztázni, mi bajuk velünk, de nem értünk szót. Egyszer csak egy autó elmegy mellettünk fel a hegyre. Meg sem állí­tják. Sehogy sem értem, de mi mást tehetnénk, visszafordulunk. Épp jön egy másik autó. Gyorsan leintem, szerencsém van, tud angolul. Beszél a katonákkal, mondja, hogy gyalog és motorral nem engednek, csak busszal vagy autóval, mert egy katonai bázis mellett visz el az ú, és nem akarják, hogy megálljunk és fényképezzünk. Az autós garanciát vállalt értünk, ha megí­gérjük, hogy megállás nélkül követjük. Megéri felmászni a csúcsra: a gótikus várrom elképesztő, a kilátás lélegzetállí­tó, belátható Ciprus északi partvonala, és tiszta időben talán még a török partok is kivehetőek.



A katonai jelenlét mindenhol nagyon erős

Bellapais gyönyörű kis falucska, ahol az í­ró Lawrence Durrell élt. Itt í­rta meg Ciprus keserű citromai-t amelyben halhatatlan emléket állí­t az akkor még idilli közösségben élő török és görög ciprusiakról, kik a falu főterén levő fa körül élték a boldog békeidőket. Hogy melyik volt ez a fa, amelyet sokatmondóan az í­ró a Semmittevés Fájának nevez, nem lehet tudni, jelenleg a megtisztelő cí­mért két fa is vetekszik. Aznap még megmásszuk a szélfúta Buffavento várát, ami a ciprusi védővárak közül talán a legkalandosabb, majd egy laza motorozással a nyugati Kormakitis fokig gurulunk, ahová már földúon és sötétben érkezünk. Famagusta (Magusa) lezárt negyedében 1974-ben megállt az idő. Ekkor rohanta le a szigetet a török hadsereg válaszul a helyi török lakosokat ért támadásokra. Famagusta görög lakói mindenüket hátrahagyva rohantak el, azóta sem térve vissza. Minden érintetlen maradt, úikönyvünk szerint a Toyota szalonban a 74-es modellek vannak kiállí­tva. A szellemvárosba nem lehet bemenni, szögesdrót-kerí­tés, vashordók, tiltó táblák intenek ettől.

Ciprus

Sziget a Földközi-tenger északkeleti részén. Területe 9251 km2, a Földközi tenger harmadik legnagyobb szigete. A sziget közigazgatásilag a Ciprusi Köztársaság területe. Lakosságát görög anyanyelvű többség és török anyanyelvű kisebbség alkotja. Fővárosa Nicosia. 1974-ben a török megszálló csapatok támogatásával a ciprusi törökök szakadár államot hoztak létre a sziget északi harmadában. Az 1983-as egyoldalú függetlenedési nyilatkozat nyomán létrejött Észak-ciprusi Török Köztársaságot nemzetközileg, Törökországon kí­vül egyetlen állam sem isemrte el.

Ciprus legkeletibb csücskére, a fehér homokos Karpasz félszigetre, a teknősök birodalmára motorozunk, el egészen a serpenyő alakú sziget nyeléig, az Andreas fokig. Elmérjük a távolságot, és kis hí­ján benzin nélkül maradunk, no meg szinte csonttá fagyunk a májusi szélben.
Az ausztráliai Belinda és Patrick Peck a jó öreg Super Ténérével másnap érkeztek. Ők laza programmal járnak, hisz egy évet dolgoznak, és egy évet motoroznak. Mindezt 1999-től … Két évvel ezelőtt ismerkedtünk meg velük, amikor épp Romániát járták, azóta tartjuk a kapcsolatot. Habár korban egy generációval vannak előttünk, mégis a kényelmes hotelszoba helyett inkább az utat választják: irány Dél Ciprus! Az autópályán még megállunk egy pár percre, hogy ujjongással köszöntsük a Hayabusa 60ezredik megtett kilométerét, majd berobogunk a kettéosztott fővárosba: Lefkosiába. A szűk, sikátorszerű utcákon lépten-nyomon az Attila (Zöld) Vonal szögesdrótjába, marcona fegyveres katonákra bukkanunk, akik rendre visszatérí­tenek. Mikor végre megtaláljuk az úikönyvünk által ajánlott Ledra Palace átkelőt, kiderül, hogy csakis gyalogosan lehet átmenni rajta. Aztán még kerülünk egy párat a városban, mí­g megtaláljuk a metehani átkelőt. A határtól már pár lépésre észrevehető a sziget két része közötti különbség. A görög rész jóval fejlettebb, és sokkal forgalmasabb. A félholdas mecseteket kupolás bizánci templomok váltják fel.



Fent Belapais romjai, alul kis halászhajó

A lemesosi első esténket ciprusi motorosok, Momir, Antonis és Zoe társaságában töltjük, akik helyi specialitásokkal kényeztetnek egy közeli vendéglőben. Másnap reggel már hét motorra duzzad a csapatunk, hogy felfedezzük a közeli Troodosz hegység szerpentinjeit. Szinte kifogástalan az úburkolat, nincs húsz méter egyenes szakasz, viszont sok helyen annyira szűk az ú hogy a szembe jövő autósok csak nehezen tudnak félreállni, hogy elférjünk. Egy kanyarban egy hatalmas kí­gyó melegedik a forró aszfalton, alig tudjuk kikerülni. Este Antonis omodosi házában vendégeskedünk, hallgatjuk a házigazda féléves dél-amerikai motoros túrabeszámolóját.

Másnap hajnalban, a szállodánk melletti pizzázó porrá égésére, és az ezt már megakadályozni nem tudó tűzoltók sürgés-forgására ébredünk. Korai ébredésünket kihasználjuk, és Antonis vezetésével a sziget nyugati felét ismerjük meg. Vetünk egy pillantást Aphrodité hideg vizű fürdőjére, ahol az igencsak sok szeretőt maga mögött tudó istennő tisztálkodott, majd Aphrodité sziklája következik. Kronosz, Uranosz (az Ég) fia, miután levágta apja tajtékzó férfiasságát, ide hají­totta be a tengerbe, és innen, abból a fehér habból bukkant elő Ciprus védőszentje. Igaz, hogy ezért a Botticelli jelenetért egy másik görög sziget, Kütheira is vetekszik, de ez semmit sem von le számunkra a naplemente fenséges látványából!

A pafosi királysí­rok és egy napos tengerparti heverészés után elválunk ausztrál barátainktól, akik a nyár végére í­gérték romániai látogatásukat (be is váltották), majd északra utazunk, vissza a ciprusi hőségből a havas, esős tavaszi Törökországba. Egy kis cappadokiai kitéréssel és 6360 kilométernyi élménnyel magunk mögött érünk haza.


Hasznos információk:

A túra időtartama: Két hétre mentünk, de í­gy utólag kár hogy nem három hetesre terveztük. Kis sziget Ciprus, de azért nem annyira. Figyelembe kell venni, hogy a szigetig és vissza 3-3 nap az ú, és egy hét a szigeten nem elég.

Útvonal: Marosvásárhely – Giurgiu – Nova Zagora – Edirne – Izmir (Efezosz) – Denizli (Pamukkale) – Antalya – Tasucu (Silifke) vonalon mentünk és a Tasucu – Kayseri (Göreme) – Ankara – Isztanbul – Várna – Constanta – Ploiesti – Marosvásárhely szakaszon jöttünk.

Törökországban visszafele szinte végig autópálya van, Bulgáriában pedig a tengerparton jobb az ú. Az utak eléggé változatosak, a főutak jók, a török utak viszont vizesen nagyon csúszósak. A bal oldali közlekedésre vigyázni kell!

Ví­zum: A török ví­zum 12 USD egy személyre

Benzinárak: a benzin Törökországban méregdrága (1,7 euró), Cipruson olcsóbb (1,3 euró).

Komp: Tasucuból van csak komp Ciprusra, ez két személyre és egy motorra 217 euró, oda-vissza elméletileg, de visszafele mégis kellett fizetnünk fejenként kb. 15 eurót a jegyre, plusz még kb. 2,5 eurót az ország elhagyásáért.

Biztosí­tás: Ciprusra érkezéskor ki kell fizetni 60 euró biztosí­tást a motorra. Ezt nem értettük miért, mert ha Törökországban jó az EU-s, akkor itt miért nem? A görög részen senkit nem érdekelte van-e biztosí­tásunk.

Szállás – étkezés: Az élet északon olcsóbb (35 euró), mint délen (41 euró), de nagy különbség nincs. Az éttermek elég drágák, de cserében kipróbálhatunk egy pár helyi specialitást. Külön élvezet volt Girnében egy Angliából hazavándorolt idős pár saját házában lévő kis vendéglő, ahol menü ugyan nem volt, de hat fogásos vacsorát szolgáltak fel.

Múzeumi belépők: 2-5 euró között.