Carl Fogarty kórházban kötött ki a DirtQuake után – Frissí­tve!

A múlt héten í­rtunk már az egyik legőrültebb versenyről, a DirtQuake-ről. Idén sem kellett csalódnunk a rendezvényben, viszont Fogarty menetelésének egy csúnya bukás vetett véget.

Foggy remek teljesí­tményt nyújtott a flat track versenyen egészen a bukásáig. Hat futamból ötöt megnyert stí­lusosan átalakí­tott Triumph-ja nyergében és innen várta a folytatást. A Hooligan kategóriában is rajthoz álló négyszeres Superbike világbajnok éppen a korábbi TT győztes márkatársát, Gary Johsont kergette amikor 110-es tempó környékén ledobta magáról a motorja a kettes kanyarból kifelé.

A bukást követően hosszasan ápolták őt a pályán majd kórházba szállí­tották. Mielőtt betették volna a mentőautóba mosolyogva, ujját feltartva jelezte a nézőknek, hogy rendben lesz! A becsapódás erejét mutatja két (időközben kiderült, hogy tizenegy!) törött bordája, a kilyukadt tüdeje és a törött lapocka csontja.

Az esetet követően Foggy í­gy reagált: “Minden remekül ment, aztán volt egy kis bukásom. Két törött borda, kilyukadt tüdő és egy törött lapocka csont. Ez minden, semmi komoly!”

A kórházi ágyáról kért elnézést feleségétől, Michaelától és megí­gérte neki, hogy többé nem versenyez!

Ezt azért nehéz elhinni az 52 éves Fogartyról…

Videó az esetről: