Ennyit még nem szenvedtem motoron. 320 km volt Reykjavíkig, de úgy éreztem, ilyen tempóval sohasem fogunk odaérni. Földutakon, óriási hegyeken át, olyan szerpentineken próbáltunk előrébb jutni, ahol semmi korlát nem volt, csak az irdatlan mélység alattunk, és a tomboló vihar.
Szöveg és képek Berecz András
- nap – Izland, defekt, szilvapálinka
Reggel a hangosbemondó ébresztett. Közeledtünk Izlandhoz, és mindenképpen látni akartam a hajóról is a szigetet. Seyðisfjörður, a kikötő, egy öböl végén feküdt, érdekes volt, ahogy felbukkantak a kissé ködbe burkolózó partok. Miután lementünk a hajóról, a vámosok megállítottak, és mindenkinek egy matricát ragasztottak a motorjára, ami nélkül nem lehet elhagyni Izlandot. Utána betereltek motorostul egy helyiségbe, és megkérdezték, van-e nálunk cigi vagy alkohol. Pénzváltás és tankolás után Vopnafjorður felé vettük az irányt, az út aszfalt és murva között váltakozott. A murván is jól lehetett haladni, néhol kicsit sáros volt, de azért lehetett tartani a 80 km/h-s tempót.
Túra: Izland – MZ-s kalandorunk, Berecz András indult a távoli sziget felfedezésére

Az idén végre elérkezett az idő, hogy egy …
Porshöfn felé igazi offroad szakasz jött, olyan hegyeken keltünk át, ahol az út szélén még hó volt. Sajnos a nagy ködben nem sokat lehetett látni. Tankolás, motormosás. Izlandon a benzinkutaknál vannak ingyenes mosók, ahol rendbe lehet tenni a járműveket egy-egy offroad szakasz után. Hirtelen elkezdett alattam kacsázni a motor. Defekt. Tartalék tömlő volt nálam, így a többiek segítségével pillanatok alatt kicseréltük a belsőt, irány Raufarhöfn felé. Kerestünk egy hostelt, de csak egy telefonszám volt kiírva. Hiába hívtuk, nem vették fel. Nem érezték meg a bizniszt. Így letáboroztunk a kempingplaccon. Vacsora, szilvapálinka, naplóírás.
- nap – Vízesés vízesés hátán, Gézának annyi
Csak nem akart szűnni az eső. Összepakoltunk, elindultunk, tankoltunk. Volt a közelben egy érdekes kanyon, amit meg szerettünk volna nézni közelről, de nem találtuk meg a bejáratot. Géza túltankolta a motorját, sztenderen folyt belőle a benzin, így elindult, hogy egy keveset elfogyasszon belőle. Vártunk rá, de nem jött vissza. A telefonszámát nem tudtuk. Gézának annyi. Elindultunk a Dettifoss-vízesés felé, hátha arra ment. Az idő elég szeles volt, csak 50-60 km/h-s tempóval tudtunk menni még az aszfaltúton is, aztán rákanyarodtunk egy olyan útra, ahová csak 4×4- es autóval szabadott behajtani. Terepmotoroztunk 50 km-t egy kősivatagon keresztül, és megérkeztünk Európa legbővizűbb vízeséséhez. Már a parkolóból lehetett látni a felszálló vízpárát, lent pedig igazán fantasztikus látvány fogadott. A szomszédos Selfoss-vízesés is szuper, amellett pedig van még több kis vízesés.

További terv, megnézzük az Askja kráterét. Probléma: több mint 100 km motorozás nagyon kemény terepen, nincs a közelben benzinkút. Privát probléma: nekem csak az oda útra volt üzemanyagom. Így ezt elhalasztottuk. Elmentünk a Myvatn-tó környékére, ahol rengeteg érdekes látnivaló van. Először megnéztük a Námafjall geotermikus vidéket. A gőz fütyülve tör fel a föld alól, máshol pedig kis gödrökben fortyog a tűzforró iszap. Aztán jött a hét km-re lévő Krafla vulkán krátere, mélyén gyönyörű kék tó, az egyik oldalán kietlen, barna hegyoldal, másik oldalán lávamező. Itt is több helyen gőz tört fel a föld alól. Szó szerint forró volt a talaj a lábunk alatt. Alvás Reykjahliðban, a kempingben.
- nap – Kalandok Sylviában, csak fel ne boruljunk
A mai terv a husavíki bálnales. A Husavík felé vezető 85-ös út hol aszfaltos, hol murvás, de végig lehet 80-90-es tempóval haladni rajta. A bálnanéző hajók kikötőjében egy kis tölgyfából készült hajóra szálltunk, amit Sylviának hívtak. Állítólag ezek nem zavarják a bálnákat. Hatalmas hullámzásban indultunk útnak, először úgy tűnt, rögtön felborulunk. Elhaladtunk a Flatey nevű kis sziget mellett, ahol csak pár ház és egy templom volt. Itt is eltűnődtem azon, hogy egy ilyen helyen mit lehet csinálni egy életen át. Pedig a helyiek biztosan élvezik a nyugodt életüket, és semmi pénzért nem cserélnének velem. Jó órás hánykolódás után megérkeztünk oda, ahol a bálnák tanyáznak. Leállították a motorokat, egy ember folyamatosan figyelte az árbockosárból, hogy hol bukkannak fel a bálnák. Általában egyszerre egy, de volt olyan, hogy kettő is felbukkant egymás mellett. Megmutatták a hátukat, fújták a vizet, pont úgy, ahogy a filmeken látni. Hatalmasak voltak. A visszaúton megkínáltak forró csokival és süteménnyel, és a parttól nem messze ráadásként delfineket láttunk ugrálni. Csodás kirándulásban volt részünk. Néha esett, de aztán újra kisütött a nap, így gyorsan megszáradtunk a szélben. Aki igényelte, kapott vízálló kezeslábast, mivel mi motorosruhában voltunk, nem kértünk. Késő délután értünk partot, így elindultunk Akureyri felé kempingezni. Egy nagy hegyről lefelé ereszkedve megpillantottuk a várost. Hatalmas havas hegyekkel körülvéve, egy öböl partján terült el Izland második legnagyobb városa. Azt mondják, hogy ez a legnaposabb város a szigeten.
- nap – Highlanderek, forró fürdő öt fokban
A város előtt van egy motormúzeum, amit meg szerettünk volna nézni. A nyitásig leültünk egy padra, megtervezni a napunkat. Azt beszéltük meg, hogy ma nekivágunk a teljesen lakatlan izlandi felföldnek. Az F35-ös, úgynevezett Kjölur utat néztük ki. A múzeumban rengeteg érdekes motor volt a Jawa Peraktól a Wankel-motoros Herkulesig. A kultúra után az 1-es főúton indultunk nyugatnak. A felföld előtti utolsó városban megtankoltunk, megebédeltünk, és feltöltöttük az élelmiszerkészletünket, mert a következő 200 km-es földúton semmiféle infrastruktúra nincs. Megtöltöttük a tartalék üzemanyagkannát is, és megbeszéltük, hogy én megyek elöl, mert a többiek komoly túraenduró motorokkal voltak, így jobban tudnak alkalmazkodni az én tempómhoz, mintha fordítva lenne. Azért itt is tudtuk tartani a 80-85 km/h-t.
A vizes földúton eleinte lelassítottam, de aztán rájöttem, hogy ez a vulkáni hamu még esős időben sem csúszik. Elértünk egy nagy tóhoz, ahol megpihentünk, és lefotóztuk a motorokat a tóparton. A hveravelliri útkereszteződésnél javasoltam, hogy térjünk le, mert az útikönyvem egy érdekes geotermikus vidéket írt arrafelé. Már messziről lehetett látni a felszálló gőzt. Leparkoltunk a motorokkal, és körbejártuk a környéket. Ez is olyasmi volt, mint amit a Myvatn-tónál láttunk, kis medencékben bugyog a tűzforró víz, máshol pedig fütyülve tör elő a gőz a föld alól. Úgy döntöttünk, itt fogunk éjszakázni a felföldön. Sátrat vertünk, átöltöztünk fürdőnadrágba, és jó hosszan üldögéltünk a forró vízben, egy kis természetes medencében. Az öt fokban nem nagyon akarózott kijönni. Egy rövid eső után mégis rászántuk magunkat. Megvacsoráztunk, majd a szlovák srácoktól kaptam olyan rumos teát, amitől alig találtam be a sátramba.
- nap – Folyóátkelések és kőzetlemezek találkozása
Éjjel nagyon lehűlt a levegő, fagypont körül volt a hőmérséklet, és egész éjjel szakadt az eső. Mivel egy kis meleg vizű patak mellé tettem a sátram, tartottam tőle, hogy elönt a víz, de ez szerencsére nem következett be. Este kitettem a ruhát és a törülközőt száradni… Nem nagyon akarózott kikelni a jó meleg hálózsákból, de mire elindultunk, elállt az eső. Mentünk tovább a kősivatagon keresztül, hatalmas havas hegyek között motorozva. A tegnapinál lassabb tempóra kellett váltanunk, mert az árkok megteltek vízzel, és nem lehetett látni, hogy mekkora kövek vannak az alján. Érdekes érzés ilyen helyen motorozni, ahol 200 km hosszan semmi nincs, csak kövek, a távolban meg a Langjökull havas hegyei és gleccserei.

Úgy beszéltük meg, hogy folyóátkeléseknél a többiek előremennek, mert ők mégiscsak túraendurókkal vannak, aztán majd valahogy átúsztatjuk az MZ-t is. Végül csak egy folyón kellett átkelnünk, de nem volt túl mély, le lehetett látni az aljára. Nagy lendületet véve megállás nélkül sikerült átkelnem. Délutánra átjutottunk a felföldön! Újra aszfaltúton motoroztunk. Először a Gullfoss-vízesést néztük meg. Én ennyi hatalmas vízesést még életemben nem láttam, mint itt az utóbbi pár napban. A parkolóban éppen csodálták a motort, de már megszoktam, hogy valaki mindig odajön érdeklődni. Megálltunk minden gejzírek névadójánál, a nagybetűs Geysirnél, ami már nem működik. A mellette lévő Strokkur kb. 5 percenként hatalmas magasságba lövell. Még felsétáltam a hegytetőre, mert arrafele kellett volna lennie egy krátertónak. Nem találtam meg, ellenben megnéztem felülről is a Strokkur kitörését. Innen a Þingvellir nemzeti park felé vettük az irányt, ahol letáboroztunk, megvacsoráztunk, és estefelé elmentünk sétálni. Megnéztük az Öxarárfoss-vízesést és az eurázsiai és amerikai kőzetlemez találkozását. A lemezek évente két cm-t távolodnak egymástól. A kemping pont a két kőzetlemez között lévő völgyben fekszik. Vajon egyszer csak majd leesik?
- nap Barnafoss, Hraunfossar – és ez mind vízesés
Gyönyörű napsütésre és hatalmas szélre ébredtünk. Reykholt felé vettük az irányt, de előtte még megkerültük a Hvalfjörður-fjordot, mert a végében állítólag van egy csodás kanyon. Amennyire lehetett, felmentünk motorral, de onnan még három óra séta lett volna, így erről lemondtunk. Meg akartam nézni a Barnafoss- és Hraunfossar-vízeséseket, de inkább folytattuk utunkat, mert még sokat kellett menni az északnyugati fjordokig. Az előbbi vízesés, aminek a neve nekünk kissé érdekesen hangzik, gyermek vízesést jelent. Két kisgyerek halálának állít emléket, akik alatt leszakadt egy természetes híd. A másik vízesés pedig egy 1 km hosszú vízesésláncolat.

Folytattuk utunkat északnyugat felé, akkora szélben, hogy a motorokat a kanyarokban nem befelé, hanem kifelé kellett dönteni, hogy ellensúlyozzuk a nyomását. Küzdött az MZ rendesen, sokszor csak 50 km/h-s sebességgel lehetett menni. Hólmavíkban megtankoltunk, bevásároltunk, megebédeltünk, majd egy kis terepmotorozás után Laugarhollban, egy hegy lábánál találtunk egy kis vendégházat kempinggel, ahol letáboroztunk. Sátorverés után elmentünk fürödni, mert volt egy kis meleg vizes medence a vendégház mellett. A medencén túl két régi, félig földbe ásott izlandi ház állt, amelyekben a középkori izlandi életet mutatták be. Este pingpong, csocsó, alvás.
- nap – Szélvihar, hajtűkanyar. És sehol egy korlát
A mai napunk volt eddig a legkeményebb. Végig szélviharban motoroztunk, többnyire földutakon, hatalmas hegyeken át, és olyan szerpentineken, amelyek tele vannak hajtűkanyarokkal, és sehol egy korlát, csak a több 100 m mélység. Körbejártuk az északnyugati fjordokat, a táj csodás volt, tényleg olyan, mint az útleírásokban. Vad, kietlen, viharos. Elindultunk Hólmavík felé, majd Isafjördur következett. Az út végig a fjordok partján vezet, ha nem azzal kellett volna törődni, hogy úton tartsuk a motort, nagyon élvezetes lett volna. Látrabjargig végig földút – a hegyeken még állt a hó az út szélén. Találtunk egy gyönyörű tengerpartot, azúrkék vízzel és fehér homokkal.

Útközben az egyik fjordban fókák napoztak a sziklákon. Játszadoztak, hemperegtek, hanyatt fekve élvezték a napsütést. Kiértünk a fjordok közül a tengerpartra. Olyan szél kerekedett, amilyet még nem láttam. Az útszéli kijelzőkön szélárnyékban is 100 km/h-s szelet írtak, de a völgyekben szerintem 150 km/h-ra is felgyorsult. A motorokat nem lehetett úton tartani, hol egyesben, hol kettesben mentem, maximum 40 km/h-val. A GS 1200 Adventure-t és az egyik Transalpot álló helyzetben a motorosaikkal együtt besodorta a szél az árokba. Szerencsére nem lett bajuk, és a motorok is csak kissé sérültek. Odamentünk segíteni, de a lábunkon alig tudtunk megállni. A szél iránya folyamatosan változott, hol jobbról, hol balról, hol szemből kaptuk, hátulról még véletlenül sem. Az utolsó 20 km minden méteréért megküzdöttünk. Megváltás volt megállni Flókalundurban a kempingnél, ahol hamarosan elkezdett esni az eső, de már nem érdekelt. Este ittunk egy jó erős kínai pálinkát, aztán leballagtunk a bárba inni egy sört. A mai napra igazán megérdemeltük.

- nap – Az ítélet napja, lábtartóig döntve egyenesen
Éjjel semmit nem aludtunk. Olyan vihar volt, hogy a sátrak teljesen kilapultak. Hiába tettük egy földsánc mellé, és cövekeltük le őket, amennyire tudtuk, ilyen szél ellen már tehetetlenek voltunk. Pakolásnál a sátrakat be kellett vinni a mosdóba, mert a szabadban 4-en sem tudtuk őket összehajtani.

Ítéletidőben indultunk útnak. Próbáltuk tartani a 30 km/h-s sebességet, sokszor egyesben, lelógatott lábbal, lábtartóig döntött motorral mentünk egyenesben is. Ennyit még nem szenvedtem motoron. 320 km volt Reykjavíkig, de úgy éreztem, ilyen tempóval sohasem fogunk odaérni. Földutakon, óriási hegyeken át, olyan szerpentineken próbáltunk előrébb jutni, ahol semmi korlát nem volt, csak az irdatlan mélység alattunk, és a tomboló vihar. Reggeltől délig 100 km-t haladtunk. A fjordok mentén a szél nemcsak hullámokat kavart, hanem a levegőbe emelte a vizet, így folyamatosan kaptuk a vízpárát. Az egyik fjordnál hajóroncsot láttunk a parton, amit mindannyian lefotóztunk. Reykjavík előtt csillapodott a szél, egyre nagyobb lett a forgalom, pedig egész nap csak pár autóval találkoztunk. A városközpontban egy barátságos kempingben táboroztunk le. Este még bevásárlás, naplóírás várt rám.

Folytatjuk