Balkán körú – Albán meg a Balkán

Ritkán ilyen koszos a motorom. Kitolom az udvarra, felbakolom és kezdődhet a mosás. Több mint egy hete már, hogy vége a túrának, de még most is vágyakozva gondolok arra a kilenc napra, mely alatt a Balkán országait szeltük át három motoros társammal.

Még a garázsban sincs elpakolva minden, csak úgy behajigálva a polcra. Minden tárgyhoz köt egy történet, egy sztori. Motortörölgetés közben meg-megállva elmerengek, miért is nem szeretik, vagy inkább félnek sokan Európa ezen részétől.

Az eső ellenére korán indultunk, az úvonal megvolt, de hogy a határátlépések hogyan fognak zajlani, azt előre nem tudtuk. Hamar elértük a szerb átkelőt. Az egyik őr intett, hogy menjünk előre. Gyorsan és problémamentesen átjutottunk. A határ utáni első állomásunk Szabadka, ahol nem időztünk, gyors városnézés után Újvidék volt cél, melyet apró falvakon, mellékutakon értünk el. Az első esti táborhely a Tisza torkolata, mely Titeltől 10 km-re délre, Budapesttől alig 400 km-re található. A táj vadregényes, nagyrészt érintetlen. Egy fennsí­kon vertünk sátrat. A kilátás pazar, fagyűjtés, majd tábortűz esti beszélgetéssel, sütögetéssel. Egy helybéli figyelmeztet, a tűzre figyeljünk, ne legyen baj, majd pár perc elteltével visszatér néhány pokróc és egy üveg pálinka társaságában. Háromórányit beszélgettünk úgy, hogy egyikünk sem beszélte a másik nyelvét. Remek este volt.

Reggel, gyors sátorbontás után Szerbia belseje felé tartva fantasztikus illatok hatoltak át a sisakszellőzőkön. A konzervreggeli a dobozban maradt, hiszen a faszénen sült csevapcsicsa nagyon hí­vogatott. A bőséges finom reggeli után Szófia irányába fordultunk. A bolgár határátlépés egyszerűen és gond nélkül zajlott. A fővárost hamar átszeltük, hogy a hegyekbe indulva megkeressük a „Hét-tó” nemzeti parkot, mely a leí­rások alapján pazar látnivalónak í­gérkezett. A gyönyörű, ösvényszerű erdei ú hirtelen véget ért. A helyi hegylakó elmondása szerint a hetes szám a megoldás, ugyanis a „Hét-tó”-hoz hét kilométernyi gyalogú vezetett. Motoros csizmában, ruhában nem éreztük fontosnak a gyaloglást.

Bulgárián átmotorozva a tí­z évvel ezelőtti Magyarországot láttuk viszont. A festő, lakatos, asztalos „maszekok” vasárnap is dolgoznak, valószí­nűleg számla nélkül. Estére panzióban terveztünk szobát kivenni a nyirkos idő miatt. A remek szállásért harminc eurót fizettünk szobánként, a motorok a gazdasági udvaron éjszakáztak az ablakunk alatt. Vacsorára megint a helyi í­zeket választottuk, mely szinte azonos a szerb csevapcsicsával, csak itt pljeszkavicának hí­vják, de a nevétől függetlenül fenséges í­zekkel kápráztattak el minket.

Reggel sütött a nap, gyors csomagolás, reggeli az étteremben, majd elindultunk Skopje felé, amihez ismét határt kellett átlépnünk. Macedóniában nem volt kegyes az időjárás, esővel üdvözölt minket az ég, ebben az alig Budapestnyi lakossággal bí­ró országban. Nem időztünk sokat, hajtott minket a jobb időjárás reménye, olyannyira, hogy egészen hajnali négyig húztuk a gázt, majd közel 800 kilométer után Görögországban egy hotelben töltöttük a hajnalt. A reggelit lekéstük ugyan, de a pincér, áthágva a szabályokat, szerví­rozott számunkra némi ételt. Tele gyomorral hajtottunk ki a hotel garázsából és megkezdődött az igazi örömmotorozás, hiszen az ú, a környezet, a forgalom, az időjárás mind tökéletes elegyet alkotott egy felhőtlen túrázáshoz.

Thesszalonikit elkerülve fordultunk nyugati irányba, hogy néhány száz kilométer motorozással elérjük Albániát, mely a legizgalmasabb utazást í­gérte számunkra. A görög úvonal nagyon jól sikerült, olyan utakat jártunk be, ahol órákig nem láttunk autót, valamint kétszáz méternél hosszabb egyenest. Az ú szinte hibátlan, a sziklaszirteken megállva csodás fotókat készí­tettünk. Később a határátlépéshez egy nagyon keskeny, elhagyatottnak tűnő hegyi szerpentint választottunk. Félórányi menet után elértük az ú végét, ahol azonban nem volt ott a határ. Visszafordultunk, de nem bántuk, hogy eltévedtünk, mert e nélkül sosem láttunk volna ilyen különleges, turistáktól mentes vidéket. Közben ránk esteledett, sátorhelyet kerestük a sötétben. Miután álltak a sátrak, nekiláttunk tüzet gyújtani, hiszen a táborozás úgy az igazi. Hamarosan a görög rendőröknek próbáltuk elmagyarázni, hogy nem akarunk több megyére kiterjedő bozóttüzet. Szerencsére a rend őreit sikerült meggyőzni, valamint a tüzet is időben eloltottuk. Reggel konstatáltuk, sikerült szép helyen tábort vernünk. A csomagolás már zökkenőmentes volt. Megkerestük a helyes irányt, és könnyed motorozással, gyönyörű napsütésben értük el a hegy tetején lévő, albán határátkelőt.

Itt hosszú sor és bürokrácia várt minket. Sajátos számí­tógépes hálózat, a rögzí­tett adatokat egy pendrive-on kaptuk kézbe, melyet magunk vittünk a következő ügyintéző bódéjához. Egyórányi várakozás után gond nélkül gurultunk át Albániába. Már vártuk a közel egymillió bunker, talán ugyanennyi Mercedes hazáját. Albán leket váltottunk, de szinte mindenhol fizethetünk euróval is, bár a váltószám nem mindig egyértelmű. Belevetettük hát magunkat és átszellemülve róttuk a távot, Gjirokaszter városáig megannyi bunker szegélyezte az utat. Maga a város kicsit szentendrés, tele turistacsalogató üzlettel. A látogatás végeztével visszafordultunk, hogy Albánia legdélebbi nagyvárosát felkeresve érjünk el a tengerhez. A valódi meglepetés a Sarande felé vezető úon ért minket, a hegyi felfutón csak és kizárólag kanyarral találkoztunk. Gyakorlatilag százméternyi egyenes szakasz nincs. Az aszfalt vadonatúj, a kilátás megfoghatatlan, gyér forgalomban még olyan autós is akadt, aki felvette a kesztyűt a szerpentinen a kétkerekűekkel szemben.

Túrák Balkán körú

Egy évvel korábban azt hittem, megtaláltam a motoros nirvánát Norvégiában, de itt most be kellett látnom, az albán kanyarok és környezet is meg tudja adni a motorosnak ezt az érzést. A soha véget nem érő szerpentin, ezer méter fölé magasodó hegyek pazar kilátással megkoronázva, minden túramotoros álma lehet. Sarande várost elérve hirtelen pofon csapott a valóság. íllandó épí­tkezések, poros, hiányos utak, utcák jellemezték a tengerparti várost. Továbbhaladva visszakaptuk a motoros Kánaánt, végig a tengerparton hegyre fel, hegyről le. Közel kétszáz kilométer szerpentinezés után bukkant fel a legnagyobb és legnyüzsgőbb város, Vlore. Közvetlenül a tengerparton igazi turistaparadicsom, megannyi szállodával. Hosszas tanakodást követően választottunk hotelt, olyan négycsillagos formát, ahol 25 euró volt egy kétágyas szoba, reggelivel. Bevackoltunk, majd gyalog felfedezőúra indultunk, természetesen egy étterem teraszán végződött a séta.

Túrák Balkán körú

Fantasztikus helyi étkekkel csillapí­tottuk éhségünket, s a tulaj még meg is hí­vott minket egy italra. Gyönyörű nap volt, kanyarmérgezést kaptunk, de az kanyarral gyógyí­tható. Másnapra pihenőnapot terveztünk. Egy szolid kitérővel átmotorozunk az ország közepe felé ebédelni – de másként lett. Sikerült majd 400 kilométert megtenni, melynek a végén egy 40 kilométeres földes, murvás hegyi szerpentinnel zártunk. Olyan helyekre jutottunk í­gy el, amiről álmodni sem mertünk. Fantasztikus emberek az albánok, segí­tőkészek, még ha nem is kértük, barátságosak és kí­váncsiak. Aznap este már bántuk, hogy csupán ilyen rövid időt tölthettünk el Albániában. A következő nap bizonyí­totta ezt, hiszen az ország gyomrán keresztül olykor burkolat nélküli utakon, elhagyott olajfúró tornyok árnyékában faltuk az utat. ítverekedtük magunkat a fővároson, és a Skoderi-tó partján haladva elhagytuk ezt az ellentmondásokkal teli, csodaszép országot. A Tara-kanyonon átkelve késő estére értünk Podgoricába, ahol a belvárosban parkoltunk le. Pár perc alatt komoly helyi motoros csapat verődött össze a tiszteletünkre. Hosszas beszélgetés után a szálláskeresésre összpontosí­tottunk, mely egy alpesi hotel lett. Másnap már „hazafelé” érzéssel ültünk motorra, még megnéztük a hidat Mostarban, majd egy nagy levegővel, kövér gázzal becéloztuk Budapestet.

Egy szóval nem szabad félni ezektől a lélekben távoli civilizációktól. Csodálatos emberek lakják, fantasztikus és különleges tájak vannak, sehol nem bántottak a rendőrök, sőt némelyik mosolyogva üdvözölt minket.

Annyira elmerengtem, hogy rászáradt a sampon a motoromra, most kezdhetem elölről a mosást, de félő, hogy a gondolataim megint elkalandoznak a feladattól és végigjárom ismét a balkán kanyart…