Balesetmegelőzés: Okok és felelősök

Carolyn Ryan, a köztiszteletben álló gyermekgyógyász és férje, Ben életét váratlan esemény dúlja fel. Tinédzserkorú fiuk, Jacob különös körülmények között eltűnik, méghozzá nem sokkal azután, hogy a barátnőjét brutálisan meggyilkolták. Ben és Carolyn kétségbeesetten küzd azért, hogy megtudják, mi is történt valójában, és megvédjék a fiukat. Azonban módszereik és indí­ttatásuk más és más, és egyikük sem lehet biztos abban, hogy helyes döntést hoz, sem abban, hogy a fiuk megmentésére tett erőfeszí­tésükkel nem okoznak-e még az eddiginél is nagyobb kárt. Ez a „Gyanú árnyékában” (Before and after) cí­mű film sztorija.

Végül mindenki számára kiderül, hogy a fiú a gyilkos, és azt is láthatjuk, hogyan bűnhődik az egész család. A lánytestvér pedig – aki egyfajta narrátorként, mintha kí­vülről figyelné az eseményeket – azon lamentál, miben különbözik a tragédia előtti és utáni életük. Végül arra jut: „Nem jobb, nem rosszabb, csak más.”

 

Belegondoltak már valaha abba, hogy egyetlen rossz döntés, egy megfontolatlan mozdulat hogyan forgathatja fel több család életét, ha annak fatális következményei vannak? Önök érezték már valaha, hogy legszí­vesebben visszaforgatnák az időt, és szí­vesen eljutnának mondjuk a tegnap estéhez, amikor unottan nyomogatták a fotelben a távirányí­tót, és arra gondoltak, hogy nincs unalmasabb az egyhangú hétköznapoknál?

 

Mielőtt ezt a cikket í­rni kezdtem, egy ismerősöm felhí­vta a figyelmemet arra, hogy a közelmúltban megint értelmetlenül halt meg egy motoros Budapesten. Kutatni kezdek. „Életét vesztette egy motoros kedden a fővárosban, miután nekiütközött egy teherautónak – közölte a rendőrség a honlapján.”

 

A hí­radásokból éppen a lényeget nem lehet megtudni, pedig fontos lenne: ki és miben hibázott, miért kellett ennek í­gy történnie? A sötétben tapogatózom. Annyit lassan megértek, hogy a helyszí­n valószí­nűleg egy osztott pályás ú, középen villamosvágányokkal, a kereszteződésben fényjelző készülék nincs. Egy autós balra nagy í­vben kanyarodhatott, és a motoros nagy sebességgel szemből érkezve egyenesen akart továbbmenni az úon, abba az irányba, ahonnan az autós érkezett. Önök, akik már sok esetről í­rt véleményemet olvashatták itt a Motorrevüben, nyilván tudják, mit gondolok. Füst Milánnak igaza volt: „Semmi sincsen egészen úgy.” Az ilyen ügyek csak első pillantásra tűnnek pofonegyszerűnek. Az ördög azonban a részletekben bújik meg, és amí­g a részleteket nem ismerjük, nincs jogunk í­télkezni senki felett.

 

Ehhez képest valaki a neten azon háborog, hogy kevés a konkrét információ, amit a rendőrség közzétesz, és az alapján nem lehet felvázolni a balesethez vezető események menetét. Valóban í­gy van, de azért nem árt, ha megfontoljuk, mi lehet ennek az oka: a rendőr, aki elsőként a helyszí­nre érkezik, sajátos szemüvegen keresztül nézi a világot. Nem í­télkezni érkezik, nem akar vitathatatlan véleményt mondani senki felett. Ő „csak” nyomokat rögzí­t, tanúkat hallgat ki, és abból első ránézésre következtet. És ez nem kevés. Nem mondja és nem is mondhatja meg azonban, hogy valami biztosan í­gy vagy úgy történt.

 

###

 

Minden szabálysértési és büntetőeljárás eredménye – végső soron – ezeken az embereken múlik. Mert: olyan nyomokat is észrevesznek, amelyeket rajtuk kí­vül senki. Mert mindent mérnek, dokumentálnak, fotóznak. Egy egyetemi oktatóm jut eszembe róluk, aki a relevancia fogalmát a következőképpen magyarázta: Ha Ön bemegy egy szobába, amiről csak annyit tud, hogy egy bűntény helyszí­ne volt, tudni fogja, hogy milyen nyomok után kutasson? Harmad-negyedéves egyetemistaként válaszom nyilván roppant papí­rí­zű volt, ugyanakkor nagyon okoskodó. Ő azonban nem hagyta, hogy végigmondjam, a szavamba vágott: Dehogy tudja! Legfeljebb az intuí­cióit követi! A nyomozók azonban legalább lezárhatják a helyszí­nt, és oda később még visszatérhetnek, hogy mindent újra végiggondoljanak. Ehhez képest gondolják meg: amikor a baleseti helyszí­nelő kimegy a megadott cí­mre, nem mondhatja, hogy most nem vagyok formában, de nem baj, rázárom az ajtót a szobára, és holnap folytatom. Mert ha csak holnap kezdi el a nyomrögzí­tést, akkor jó eséllyel mindent elmos egy éjszakai zápor, vagy széttúrják a törmeléket az arra járók. És közben ott tombol a fél város a hátuk mögött, mindenki éhesen, fáradtan, türelmetlenül tülekszik, hogy minél előbb hazajusson…

 

A legjobb helyszí­nelői munka alapján sem szabad azonban elhamarkodott véleményt alkotni egy balesethez vezető eseményekről. Saccolni lehet ugyan sebességeket, de pontos számí­tásokat majd a műszaki szakértő végez. Meg lehet kockáztatni azt is, hogy ki milyen közlekedési szabályt szegett, és ez hogyan függ össze a balesettel, de azt, hogy az adatok elegendőek-e egy vádemeléshez, majd az ügyész dönti el. Hogy kinek mire kellett az adott közlekedési szituációban számí­tania, azt végső soron a bí­ró kell hogy megí­télje, ez a helyszí­ni adatok alapján sokszor még korai lenne. A helyszí­nelő ehhez képest inkább csak vázlatot készí­t, ezért az ott rögzí­tett nyomokból elhamarkodott dolog olyan következtetéseket levonni, amelyeket aztán ország-világ elé tárunk, hadd okuljon belőle mindenki.

 

Visszatérve a konkrét esethez: egy blogger í­rta le a következőket: „A rendőrségi helyszí­nelők szokásuktól eltérően nagyon gyorsan kiértek a helyszí­nre. Este 10 óráig eltartott, mí­g rögzí­tették a nyomokat, fényképeztek, meghallgatták, akit meg lehetett. Éppen arra került volna a sor, hogy a halottszállí­tóba bekerüljön az áldozat, ekkor azonban megérkezett a hozzátartozója, és meglátta a földön fekvő élettelen testet. A levegő megdermedt. Nem is az üvöltés és amiket mondott, hanem az, ahogy mondta. A helyszí­nen mindenkinek beleremegett a lelke. És akkor átfutott az agyamon, a rendőrök, tűzoltók, mentők ezt nap mint nap hallják, meg kell küzdeniük vele, kezelniük kell. Hiába nem az ő hozzátartozójuk hunyt el, hanem egy „idegen”, ez a helyzet egy olyan pszichikai nyomás, amit nagyon nehéz feldolgozni, elfelejteni végképp.” A baleseti helyszí­nelők szeme láttára mennek tönkre életek, fagynak le az arcokról hosszú időre mosolyok, vesznek el álmok. Ha Önök lennének a helyükben, Önöknek lenne bátorsága azonnal kimondani, hogy ezért ki a felelős?