Az életemet köszönhetem a motorozásnak

Nagy János, az általunk ismert legidősebb motoros

Engedjenek meg egy személyes természetű vallomást. Piszok büszke vagyok az Öregemre, aki 73 évesen kezdte el a motorozást, és immáron harmadik szezonját tapossa. Nálunk valahogy fordí­tva állt össze ez a dolog. Nem én lopkodtam el gyerekkoromban az ő motorját egy-egy illegális körre, és nem az apai példát követve lettem motoros. A mi esetünkben én szolgáltattam a mintát. Mióta motorozik, azóta jobban odafigyelek az idősebb korosztályra. Önkéntelenül is keresem a választ a kérdésre, vajon mi a motoros életkor végső határa.

 

Ezzel szerencsére még úgy sem vagyunk tisztában, hogy ismerjük a debreceni Nagy Jánost, Jani bá’t, aki a napokban tölti be 91. életévét. Tiszteletre méltó kor, mindenképpen az, még inkább, ha megtudjuk, hogy a mai napig gyakorló motorosként éli életét. Ő nem a motorozás nagy öregje, dicső múlttal, hanem a motorozás nagy öregje, szó szerint aktí­v jelennel.

 

galéria Nagy János - Magyarország egyik legidõsebb aktí­v motorosa
Nagy János

 

A motor napi szerepet játszik Jani bá’ életében. Ha éppen nem ül rajta és nem csavarog, ha éppen nem egy motoros találkozóra tart, akkor otthon szereli-bütyköli saját, vagy ismerősei gépét. Bár biztosat nem tudunk, úgy véljük, ő Magyarország legidősebb aktí­v motorosa.

 

Jani bá’ gyermekkora óta rabja e szenvedélynek, és ami különös, az idő múlásával e szenvedély egyre aktí­vabb lett, hogy aztán a hetedik X utánra érje el csúcspontját.

 

Jani bá’ az elmúlt két évtizedben vált igazán ismert alakjává a hazai biker világnak. Minden eseményen tárt karokkal várják, nyolc egyesületnek és klubnak tiszteletbeli tagja, szobájában el sem férnek a különféle serlegek, dí­jak, amelyekkel az események szervezői tisztelegtek Jani bá’ élete és elkötelezettsége mellett.

 

galéria Nagy János - Magyarország egyik legidõsebb aktí­v motorosa

– Olyan tí­z-tizenkét éves lehettem, amikor apámnak lett egy kerékpárra szerelhető segédmotorja, olyan Dongó-féle. Abban az időben, itt, Józsában még bicikli sem sok volt. Természetesen suttyomban el-elvittem apám motorját és azzal csalinkáztam itt a környéken. Később apám vett egy 100-as Csepelt, olyan tekerős tí­pust. Attól kezdve meg azt loptam el, hogy motorozhassak. 1950-ben vizsgáztam motorra. Debrecenben, a Kossuth utcai rendőrség előtt kellett tennünk egy kört, és ezzel megvolt a vizsga, amely 4 forintba került. Idővel persze, ahogy a KRESZ fejlődött, kaptunk egy-egy felszólí­tást, hogy amennyiben meg akarjuk hosszabbí­tani a motoros jogosí­tványunkat, tegyünk különbözeti vizsgát. Az évek alatt gyakorlatilag minden járműre, gépre megszereztem a vezetői, kezelői engedélyt, a toronydarutól kezdve a lánctalpas járművekig, hivatásos sofőrként is dolgoztam. 1974-re már megvolt a másfél millió kilométeres plakettem.

 

Visszatérve a motorokra, 1944-ben leventeként kivittek Németországba. Két évig ott rekedtem, de legalább hozzájutottam egy 350-es DKW-hoz. Az oroszok erről koppintották az IZS-t, persze gyatrább minőségben. A háború után az amerikaiaktól egy fényképezőgépért cseréltem egy oldalkocsis BMW R 72-est. Amikor hazajöttem, hoztam magammal, de Komáromban elkobozták, mindössze egy papí­r fecni igazolást í­rtak róla. Nagy meglepetésemre később, amikor itthon beindult a motorgyártás, kárpótlásként küldtek egy kétsebességes Csepelt. Ez is több volt, mint a semmi, de hát a BMW kereke többet ért, mint az egész Csepel!

 

Aztán volt mindenféle motorom, amit csak el lehet képzelni, BMW, Gilera, 1200-as AKD, Jawa, Zündapp… íllandóan motorokat bogarásztam, adtam-vettem őket Pesten, az Ecseri piacon. Ősszel megvettem a motorokat Pesten, hazahoztam őket, volt hogy hatvan darab állt itthon az udvarban, tavasszal meg visszavittem Pestre eladni. Télen a városiak nem tudták tárolni a motorokat, eladták hát, annyiért, amennyit kaptak érte, tavasszal pedig megvették akár a duplájáért is. Nagy üzlet volt ez akkoriban még.

 

###

 

Csapatban nem sokat motorozgattam, mert elég sokat dolgoztam. Nem volt időm, ami volt, abban inkább alkatrészekkel üzleteltem.

 

1946-ben nősültem meg, öt gyerekünk lett. A feleségemmel is sokat motoroztunk együtt, neki egy Csepelje volt. Sokszor ő vitt el dolgozni vele. Jártunk kirándulni, egynapos rendezvényekre, falunapokra bámészkodni, persze motorral.

 

Igazán sokat 2002-ben kezdtem el motorozni, amikor meghalt a feleségem. Évente 20-22 000 km-t megyek. Addig is elég sokan ismertek, azóta aztán még többen. A szezonban sorra járjuk a motoros találkozókat az országban, voltam én már Kazincbarcikától Sirokig szinte mindenhol. A legnagyobb túránk egy 2200 km-es lengyelországi körú volt, amikor a jarocini motorosklub meghí­vásának tettünk eleget. Nyolc napig voltunk úon, sátrakban aludtunk. A rengeteg serleg, itt a szekrénytetején is ezekről az utakról, találkozókról való.

 

galéria Nagy János - Magyarország egyik legidõsebb aktí­v motorosa

 

Az utóbbi években inkább oldalkocsisokkal jártam. Nagyon szeretem őket, mert kényelmesek, biztonságosak, bár egyszer egy motoros hölgy elkérte az egyiket egy próbaúra, és 15 méter után azt mondta, ezt nem lehet kormányozni.

 

Hogy balesetem volt-e? Hát, volt, kettő is. Az egyiknél belém fordult egy teherautó, négy helyen eltörött a lábam, a másodiknál 2005-ben Tokajon elestem és combnyaktörést szenvedtem. Mentő vitt a miskolci kórházba, ahol megműtötték, megszegecselték. A miskolci és az itteni főorvos megbeszélték, hogy a debreceni kórházba feküdjek be utókezelésre, de én meggyőztem a mentősöket, hogy tegyenek ki itthon. Nyolc nap múlva már ott voltam a kazincbarcikai találkozón, igaz, oda autóval mentem. Beraktam hátra a kerekes székemet, és ott azzal közlekedtem. Hogy a motornak mi baja lett? Hát, nem motorral estem el, hanem gyalog, amikor az utolsó koncert után botorkáltunk a sátorhoz, és megbotlottam egy drótkötélben…

 

Sajnos tavaly az itteni orvos már nem hosszabbí­totta meg a jogosí­tványomat, í­gy azóta egy ötvenes háromkerekű Hondával járok, van belőlük kettő, a gyorsabbik megy vagy 80-at. Az volt a baj, hogy nem járok én orvoshoz, azt’ nem ismerjük egymást. Ha ismerne, talán meghosszabbí­totta volna.

 

És hát, hogy mit köszönhetek a motorozásnak? Hát, az életemet, fiam. Hogy még élek és virulok. Ez tartja bennem a lelket. Hét közben szerelgetek ennek-annak, hétvégén pedig bulizni megyünk.