Újra motorhang a Surján-völgyben

Még ha csak néhány pillanatig is, de ismét szállt a kékes füst, pattogott a kipufogó Cserénfán, a néhai Castrol Autó és Motorsport Centerben. Több, mint két évtized után motocross eseménynek adott otthont a világhí­rű pálya, ahol hét éven át rendeztek motocross Európa- és világbajnoki versenyeket, de az endurosok legmagasabb szintű bajnokságát is példás hozzáértéssel bonyolí­tották két alkalommal.

Október második vasárnapján csaknem megtelt a betonplacc, krosszmotorok sorakoztak katonás rendben. Minden nagy gyártó képviselte magát, a szivárvány szí­neivel kápráztatva a kilátogatókat. A Retro Motocross Club Hungary szervezésében Emléknapra hí­vták a korszak szerelmeseit. A korszak, amely két évtizedet ölel át, 1984-től a ’90-es évek végéig éledt, majd virágzott a katlan.

A Kaposvártól 15 km-re található település nem a nulláról indult, hiszen a 70-es, 80-as években már komoly motocross élet volt Kaposváron, a szarkavári, majd a hangárdombi pályán nemzetközi versenyeket rendeztek. Cserénfán a 80-as években kezdték el az országos szinten kiemelkedő szí­nvonalú pálya megépí­tését, mely először hazai versenyeknek adott otthont, majd egyre több nemzetközi kihí­vás került megrendezésre. A masszí­v környékbeli motoros életet az 1990-ben alakult Surján SE is erősí­tette, és olyan neveket tudhatott soraiban, mint Németh Kornél vagy Borka János.

1991-ben ez az egyesület vállalta az első világbajnoki forduló megrendezését Cserénfán, ahova 6 éven keresztül minden évben tí­zezrek látogattak el. Igazi népünnepéllyé lett a cserénfai vb, a Kaposvárról induló ingyenes buszjáratok tömve voltak, az Eurosport élőben közvetí­tett, a versenyt kiszolgáló épületek mellé camping és motel is épült, a versenynapok alatt tényleg úgy tűnhetett, hogy ez a hely a világ közepe.

Kajtár Tibor, a Retro MX Club Hungary vezetője tartja kézben az 1993-as futamgyőztes, Donny Schmit korabeli fotóját

Sajnos a gazdasági viharok lecsaptak erre a helyre is, és húsz éve némaságba burkolózik a festői környezet, legalább is hivatalos versenyeket azóta nem rendezhettek itt. Ezt a csendet törték még Cserénfa rajongói, de most nem verseny volt, hanem “néma” megemlékezés a megannyi nagy versenyre, versenyzőre, a pálya épí­tőire, a dicső múltra, ami világhí­rig repí­tette a somogyi kis falut.

A pálya szinte egyedülálló volt a világon, rettenetesen nehéz, de mégis imádták a versenyzők. Hatalmas siratói és lejtői meredekségével, szintkülönbségével, – az akkor rekordnak számí­tó – 40 méteres ugratójával mindenki szí­vébe belopta magát, úgy, mint a tí­zszeres világbajnok, belga Stefan Everts-ébe is. Kedvencévé vált terület, itt aratta első győzelmét is, amely az első világverseny volt Cserénfa életében.

A Makovecz Imre tervezte, mára ikonná lett, de egyre romosabb épületben rögtönzött múzeumot rendezett be a Club, hatalmas plakátokon tekinthették meg a legemlékezetesebb pillanatokat, mint például Everts győzelmét is. A tömegben – a sok nagyon fontos ember közül, akik nélkül ez a hely nem jöhetett volna létre – elvegyült két úr, most már fehérbe boruló halántékkal: Baranyó Károly és Id. Borka János. Hol hangos nevetésre, hol szinte könnyekre késztetve meséltek a hallgatóságnak a kezdetekről, a felemelő pillanatokról, a keserű végről.

Majd előkerültek sorban régi versenyzők, szerelők, rendezők, majd a gépészek, akik kialakí­tották az akadályokat. A falucska lakói is, akik itt dolgoztak a versenyen, vagy a pályaépí­tések alkalmával és még mindig szí­vügyük a hely. Néhány órára visszarepült mindenki a múltba, megint átélték a nagy pillanatokat, mert aznap kicsit valahogy minden hasonlí­tott “akkorra”. És a kérdés ott lebegett a völgy felett: Vajon lesz-e még itt valaha motorverseny, ami tovább viszi Cserénfa legendáját? Retro Motocross Club Hungary mindenesetre tervezi, hogy amí­g lehetőséget kapnak ár, minden évben összegyűlnek egy közös megemlékezésre.

Linninger Patrick motorja köré gyűlnek a megemlékezők. Ezzel a motorkerékpárral indult Patrick az 1993-as világbajnoki futamon, melynek restaurálási munkálataival az októberi találkozóra készült el.

Cserénfa legendái

A motokrossz világbajnokság legeredményesebb versenyzője, a 10-szeres világbajnok és 101-szeres nagydí­jgyőztes belga Stefan Everts Cserénfán szerezte meg a vb-karriere első nagydí­jgyőzelmét. 1991. május 25-én kettős futamgyőzelemmel diadalmaskodott a 125-ös vb Magyar Nagydí­ján. Everts a gyári Suzuki csapatban versenyzett.

A kétszeres világbajnok holland John Van Den Berk Cserénfán nyert utoljára a vb karriere alatt. Az utolsó, 9. nagydí­jgyőzelmét Cserénfán aratta 1992. május 24-én. A 125-ös Magyar GP-n a három futamban kétszer győzött, egyszer a 3. helyen zárt.