Új köntösben a kis KTM sportmotorok

A dolgok jelenlegi állása szerint a KTM 2017-re műszaki és vizuális téren is hozzányúl a 390 Duke-hoz. Sportmotor testvére, az RC390 azonban most még nem követi ezen az úon, csak friss grafikát kap. A várható egy éves késlekedés egyszerű oka, hogy mostani generációjuk sem azonos időben debütált és ezt a differenciát görgetik magukkal a különböző ciklusokon keresztül.

 

KTM RC390 (2017)

 

Ha tehát hihetünk annak a néhány fényképnek, ami eddig megjelent az RC390-esről, illetve rokonairól, az RC200-asról és az RC125-ösről, akkor egyelőre még bele kell nyugodjunk, hogy mindössze a festésük újul meg. Ez azért is érdekes, mert a nemrég lezajlott Intermot kiállí­táson jól látszott, hogy a KTM egy egészen új, a LED-es fényszórót központba helyező dizájnnyelvet foganatosí­tott meg.  A mostani RC390-es talán egyetlen kevésbé jól eltalált részlete pedig pont a fényszórója, tehát bizonyára nem váltana ki nagy tiltakozást, ha már most leváltanák.

 

KTM RC200 (2017)

 

További érdekesség, hogy a fotók tanúsága szerint a legkisebb és a legnagyobb RC hagyományos kipufogó elrendezést kap, mí­g a középsőnél megmarad az alulra elrejtett konstrukicó.

 

KTM RC125 (2016)

 

(moto.caradisiac.com)