Aprilia Caponord 1200 Rally

19 colos első kerekével, félaktí­v futóművével és gazdag felszereltségével az Aprilia Caponord raliváltozata egyértelműen a messzire utazó motorosokat célozza meg. Olaszosan csinos kalandmotor szabad szelleműeknek.

Amikor Isten megteremtette a világot, annak minden részéből megmaradt néhány kavics, szikla, föld, fák, bokrok és virágok. A legenda szerint Isten mindezeket Szardí­nia csodaszép szigetén gyűjtötte össze. Itt minden érzéknek jut valami. Éppúgy, mint az Apriliánál, hiszen az 54 világbajnoki cí­mmel rendelkező sportos márka túragépet is tud gyártani. Ezt kellene bebizonyí­tania a Caponord 1200 Rallynak. Ez a harmadik modellváltozat (a Travel Pack mellett) a 2013-ban bemutatott, 17 colos kerekekkel ellátott standard kiadáson alapul, stí­lusos drótküllői és 19 colos első kereke van.

 

Motorok Tesztek galériája Aprilia Caponord 1200 Rally
Kattintson a képre a galériához!


A csinos, endurókülsejű túragépnél számos jó megoldást alkalmaztak. Az Apriliára jellemző, három fényszóróval ellátott frontot bukócső védi, amelyen kiegészí­tő oldalsó LED-es fényszórókat is elhelyeztek, a pilótát egy nagyobb szélvédő veszi oltalmába. A kalandkeresőknek műanyag kartervédő és kézprotektorok állnak rendelkezésére. A Givi keskeny, kemény burkolatú koffereit alumí­niumdeklik csinosí­tják. A hosszú autópályás szakaszokat tempomat teszi stresszmentessé. A 16 390 eurós áron felül csak a középtámaszért és a fűtött markolatért kell külön fizetni.

 

A 90 fokos V2-es élénk, telt sztakkatóval kel életre. Az airboxból kemény kalapálás hallatszik. A hidraulikus kuplungot kissé erősen kell behúzni, adagolhatóságát közepesnek mondanánk. A váltó feltűnésmentesen teszi a dolgát. Az 1,2 literes V2-es hatalmas, 106-os dugattyúi ellenére már 2000/min-től szép simán jár. Az Apriliának jól sikerült összehangolnia a dupla gyújtást, a dupla befecskendezőfúvókákat és a ride-by-wire-t. 3000/min-től már ereje is van a motornak, a 4000/min-es váltási fordulatszám pedig pont megfelelő túrázáshoz. Az új gyűjtődobnak köszönhetően a nyomaték kis és közepes fordulaton akár tí­z newtonméterrel is nagyobb lehet.

 

Motorok Tesztek galériája Aprilia Caponord 1200 Rally

A multimédiás platform összeköttetést teremt a motor és az okostelefon között

 

Változatlan a maximális 125 lóerő 8000/min-nél és a 115 Nm 6800/min-nél. Kereken 5000/min-nél nyí­lik a kipufogócsappantyú, az ultrarövid löketű motor fújtatni kezd, 6000/min fölött pedig igazán rákapcsol. Ez egy érzelmes, karakteres hajtómű, igazi jó érzésű V2-es. Persze, pulzál egy kicsit, ez í­gy is van jól. Három menetprogram áll rendelkezésre, amelyek a két 52 milliméteres pillangószelep segí­tségével szabályozzák a motor viselkedését. A touring üzem egyenletes gázvételével tökéletesen megfelel a barangoláshoz. A sport mód direktebben reagál a gázparancsokra, esőben pedig a motor 100 lóerősre csökkentett teljesí­tménye lágyabb viselkedést eredményez.

 

A módosí­tott háromfokozatú kipörgésgátló a laza talajra való egyes fokozatban érezhetően később avatkozik be. Ráadásul egészen ki is lehet kapcsolni. A gyors beavatkozáshoz a fedélzeti elektronika a gyújtógyertyákat és a befecskendezőfúvókákat szabályozza. Ha ez nem lenne elég, akkor a ride-by-wire észrevétlenül zárja a pillangószelepeket. A nagyon széles és magas kormány kiválóan kézre áll. A kényelmes ülés eleje kellemesen keskeny, í­gy az 1,75 alatti pilóták lába is biztonságosan leér a talajra. Ugyanakkor a magas pilóták számára is kényelmes a térdszög. Ha a tekerőgombbal magasabbra állí­tjuk, akkor a szélvédő turbulenciák nélkül véd bennünket a menetszéltől.

 

Motorok Tesztek galériája Aprilia Caponord 1200 Rally

Vonzó: méretéhez és tömegéhez képest a Rally egész könnyedén kormányozható a laza talajon is

 

###

 

Szardí­nia számtalan kanyarral tarkí­tott újain szédültre motorozhatjuk magunkat. A túrázásra való Metzeler Tourance Next abroncsok jó visszajelzést adnak, és biztonságosan tapadnak. A kormány hatalmas erőkarja és a jó gumik ellenére az Aprilia manőverezési készsége nem a legjobb. A pilótának küzdenie kell kissé a gyors váltott kanyarokban, és a motor 275 kilogrammos tömege is érezhető, főként a teli 23,5 literes tankkal. Lenyűgöző ugyanakkor, hogy az Aprilia milyen makacsul és milyen pontosan tartja az í­vet. Olyan rendí­thetetlenül megy át a hullámos aszfalton, mint egy tank a nehéz hóban, igazán bizalmat kelt.

 

Motorok Tesztek galériája Aprilia Caponord 1200 Rally

Függetlenné tesz: 52 literes topcase, üléstáska és tankhátizsák túraopcióként

 

A kiváló adaptí­v futómű lágy rugózási komfortot kí­nál. A teljes mértékben elektronikusan vezérelt lengéscsillapí­tók (Aprilia Dynamic Damping, ADD) nagyon érzékenyen reagálnak, í­gy a Rally a legjobbat hozza ki a nem túl nagy, 170, illetve 150 milliméteres (elöl/hátul) rugóúból. Még a durva egyenetlenségeket és a legmélyebb úhullámokat is biztosan elnyeli és kisimí­tja. A félaktí­v Sachs csillapí­tóelemeket sem elöl, sem hátul nem lehet előre beállí­tani, automatikusan működnek. Önműködően reagálnak a körülmények megváltozására és a menetviszonyokra: gázadáskor megnövelik elöl a húzó-, hátul a nyomófokozatot, hogy egyensúlyban tartsák a motort. Mindez fordí­tva történik fékezéskor. Egy századmásodpercen belül módosí­tják a beállí­tást teljesen nyitottról teljesen zártra.

 

Az elektronikusan állí­tható rugóalapnak hátul négy fokozata van terheléstől függően (egyedül/csomaggal, utassal/csomaggal). És egy ötödik, amely automatikus szintszabályozóként működik. De ezzel a Caponord kissé hátraterheltnek tűnik, kevés visszajelzést ad ilyenkor az első kerékről. Még szóló üzemmódban is sokat segí­t, ha állásban gombnyomással felpumpáljuk hátul: a dönthetőség és a manőverezési készség bámulatos mértékben javul. A lábtartók később érik el az aszfaltot, az Aprilia fürgébbé válik. Összességében az eleje lágynak hat. Manuális előfeszí­téskor kevésbé bizonytalan a motor eleje, és a visszajelzés is jobb.

 

Motorok Tesztek galériája Aprilia Caponord 1200 Rally

Ésszerű: küllős kerekek kí­vül elhelyezett csavarfejekkel a tömlő nélküli gumik számára

 

Az egyrészes Brembo féknyergek biztonságosan lassí­tanak, de a nyomáspontjuk inkább diffúz. Multimédiás megoldásként egy okostelefont csatlakoztathatunk a fedélzeti elektronikához, ami kibőví­ti a fedélzeti számí­tógépet. Ilyenkor a display-en megjelenik például az aktuális teljesí­tmény- és nyomatékleadás, a bedöntés szöge vagy éppen a fogyasztás mértéke. Ezenkí­vül a telefonunk navigációs eszközként is megállja a helyét, keresőfunkcióval, hogy megtaláljuk a leparkolt motorunkat, valamint hogy bármikor és bárhol meg tudjuk nézni, milyen messze vagyunk motorunk névadójától, Európa legészakibb pontjától (Nordkapp). Ez egy kerekeken járó számí­tógép. Pedig az Aprilia Caponord 1200 Rally ilyen kütyük nélkül is tágí­tja a horizontot.