AMA Supercross – Anaheim

Reed nyerte az első fordulót! Látványos, izgalmas és meglepő események történtek a első versenyen.

Chad Reed

Miután a széria favorit versenyzője, James Stewart elesett az első kanyarban, Chad Reed vette át a vezetést és megnyerte az AMA Supercross múlt hét szombati, első anaheimi fordulóját.

Reed Yamahája a második körben leállt és visszaesett a negyedik helyre, de a gyors újraindí­tásnak köszönhetően továbbra is az élbollyal tudott haladni, majd az ötödik kör végére visszavette a vezetést.
Az uralkodó bajnok, Stewart az esést követően próbált előre törni. A nedves, csúszós körülmények között végül megelőzte Grant Langstont és Tim Ferry-t, í­gy a második helyre tudott beérni.
A West Coast Lites kategóriában (ez Európában az MX2) a 2007-es év újonca, Ryan Dungey állhatott a dobogó legfelső fokára. Dungey a verseny első harmadáig nagyot csatáztott Jason Lawrence-szel, majd biztonsági okokból a második helyen követte. Azonba néhány kör után Dungey megelőzte a kifáradó Lawrence-t, és az első helyen végezhetett. A harmadik Justin Brayton lett.

AMA Supercross – Anaheim, 1. forduló – eredmények:
AMA Supercross Class
1. Chad Reed, Tampa, Fla., Yamaha
2. James Stewart, Haines City, Fla., Kawasaki
3. Tim Ferry, Largo, Fla., Kawasaki
4. Grant Langston, Clermont, Fla., Yamaha
5. Kevin Windham, Centerville, Miss., Honda
6. Mike Alessi, Victorville, Calif., Suzuki
7. Davi Millsaps, Cairo, Ga., Honda
8. Andrew Short, Smithville, Texas, Honda
9. Nick Wey, Dewitt, Mich., KTM
10. David Vuillemin, Murrieta, Calif., Suzuki
A bajnokság állása:
1. Chad Reed, Tampa, Fla., Yamaha, 25 pont
2. James Stewart, Haines City, Fla., Kawasaki, 22
3. Tim Ferry, Largo, Fla., Kawasaki, 20
4. Grant Langston, Clermont, Fla., Yamaha, 18
5. Kevin Windham, Centerville, Miss., Honda, 16
6. Mike Alessi, Victorville, Calif., Suzuki, 15
7. Davi Millsaps, Cairo, Ga., Honda, 14
8. Andrew Short, Smithville, Texas, Honda, 13
9. Nick Wey, Dewitt, Mich., KTM, 12
10. David Vuillemin, Murrieta, Calif., Suzuki, 11
Nyugati AMA Supercross Lites végeredmény:
1. Ryan Dungey, Belle Plaine, Minn., Suzuki
2. Jason Lawrence, Carlsbad, Calif., Yamaha
3. Justin Brayton, Murrieta, Calif., KTM
4. Dan Reardon, Murrieta, Calif., Honda
5. Austin Stroupe, Corona, Calif., Kawasaki
6. Tommy Hahn, Alvord, Texas, Kawasaki
7. Gavin Gracyk, Blissfield, Ohio, Honda
8. Andrew McFarlane, Menifee, Calif., Kawasaki
9. Chris Blose, Phoenix, Ariz., Suzuki
10. Wil Hahn, Decatur, Texas, Yamaha

A bajnokság állása:

1. Ryan Dungey, Belle Plaine, Minn., Suzuki, 25 pont
2. Jason Lawrence, Carlsbad, Calif., Yamaha, 22
3. Justin Brayton, Murrieta, Calif., KTM, 20
4. Dan Reardon, Murrieta, Calif., Honda, 18
5. Austin Stroupe, Corona, Calif., Kawasaki, 16
6. Tommy Hahn, Alvord, Texas, Kawasaki, 15
7. Gavin Gracyk, Blissfield, Ohio, Honda, 14
8. Andrew McFarlane, Menifee, Calif., Kawasaki, 13
9. Chris Blose, Phoenix, Ariz., Suzuki, 12
10. Wil Hahn, Decatur, Texas, Yamaha, 11