A kulisszák mögött

A megszokott sporttudósí­tások helyett ezútal egy személyes benyomásokon alapuló élménybeszámolót olvashatnak. És hogy érdekesebb legyen a dolog, nem újságí­ró, hanem fotós tollából.

Preface
Megcsörrent a telefon: van terved a hétvégére? Ki kéne ugrani Imolába a superbike-világbajnokságra, a Gulf vendégeként. Lőhetsz képeket is amennyi jólesik, csak győzd majd feldolgozni az élményeket. Indulás, utazás, suhanás… A hotelben Simon, a Gulf angliai sajtófőnöke vár, aki a hétvégén nagyszerű vendéglátónk és kalauzunk is lett egyben.

Péntek a Milwaukee Apriliánál – vagyonokat rejtő polcok
Reggel végre elindultunk az olasz motorsport legendás fellegvárába, az imolai pályára. Érezhető volt, hogy ez a hétvége a város életében is különleges. Útbaigazí­tó táblák, kordonok, a külső parkolókban lakóautók sokasága. A bejárathoz közeledve kissé elfeledett érzés kerí­tett hatalmába, melyet a pár másodperccel később célegyenesben elszáguldó motorhang okozta libabőr teljesí­tett ki. Engedtem, hogy átjárjon az érzés, a megérkezés gyermeki áhí­tata. Első utunk a Gulf két szponzoráltja közül az Aprilia Milwaukee bokszához vezetett, hogy betekintést kaphassunk egy superbike-versenyhétvége kulisszái mögé, megtapasztalhassuk a csapatok mindennapjait. A boksz ‒ ami gyakorlatilag egy jól átjárható garázs ‒ hátsó része tele alkatrészekkel, gumikkal, polcrendszerek és dobozok strukturált rendje, mely nem túl izgalmas, eltekintve attól, hogy tartalmuk vagyonokat is rejthet. Nem sok a csillogás, ez afféle szürke hátország.

A látványpékség a pálya felőli oldalon van, ahol a közvetí­tésekből jól ismert kép fogad. Csapatszí­nek, feliratok, szerszámos pultok, asztalok, monitorok csoportja kreálta szí­npad fogja közre a lényeget, a versenymotorokat. Összeszokottság, szervezettség és jókedv kellemes elegye, na meg persze jó adag feszültség érezhető. A két versenyző, Eugene Laverty és Lorenzo Savadori, valamint a csapatfőnök Romano Albesiano mellett még jó néhány szerelő és mérnök teszi a dolgát. A reggeli időmérő edzés a csapatnak jól sikerül. Mi figyelünk, tapasztalunk, alkalmazkodunk, próbálunk cseppet nem úban lenni. Ebéd a csapat buszában, mely most afféle rögtönzött megoldás ‒ meséli Simon ‒, mert a mobil pavilont szállí­tó kamion balesetet szenvedett a hét elején.
A Gulf vendégeként mindenhova szabad bejárásunk van, í­gy a pályán zajló eseményeket testközelből élvezhetjük. A közvetí­tésekből mindent másként érzékel az ember, itt most a dolgok emberi léptéke is megtapasztalható, melyben az aszfaltcsí­kon száguldó versenyzők csak másodpercekig tartó villanások, körről körre, aztán vége. Beszélgetve sétálunk vissza a lankás domborzat gondozott kertvárosi épületeinek barátságos közegén keresztül a médiaközpontba. Az Enzo e Dino Ferrari nevet viselő versenypálya része a városnak, úgy tűnik, nem zajforrásként, közlekedési dugók okozójaként tekintenek rá a helybéliek.

Szombat a BMW Alteánál – tűz van, babám
A szombat már versenynap. Másképpen lüktet az élet, rengeteg a látogató, a bokszutca publikus részén érdeklődő, lelkes tömeg, szí­nek, hangok kavalkádja. Ezútal a BMW Altea csapatánál vendégeskedünk. A boksz tematikája hasonló, mint az Apriliáé, természetesen a szí­nek és feliratok különböznek, a hangulat is másabb. Mindkét csapat olasz, de mintha itt lazábbak lennének. Zene szól, szellősebb a boksz is, a látogatók számára középen egy kis rész van kialakí­tva, ahonnan jobbra és balra is egyformán jól látni a teret. A garázsajtók nyitottak, í­gy a boksz előtt sétálgatók is meg-megállnak időnként. Tv-stábok, fotósok, hí­rességek szí­nes hullámai itt is. A szomszédos csapatoknál is hasonló a helyzet, nyitottság mindenhol, és sztárallűröktől mentes, kellemesen barátságos a légkör. Simon javaslatára elkí­sérjük a csapatokat a rajtrácshoz is. Ez ismét egy más kávéház. Nagy a sürgés-forgás, ide már tényleg nem engednek be mindenkit. Egyre erősödő koncentráció, fokozódó átszellemülés hatja át a teret, a versenyzők saját rituáléjukat végzik látható vagy éppen láthatatlan módon. Jómagam ezt többnyire az objektí­ven keresztül érzékelem, folyamatosan keresve az érdekes, megragadható pillanatokat. A verseny csúszással rajtol. Ezútal a másik oldalt választjuk és a pályát szegélyező kerí­tés mögé vonulunk vissza fotózni. Egy felvezető kör, aztán rajt! A huszonegy motor több ezer lóereje döbbenetes erővel zúdul a versenytávra! Mintha fel akarnák falni az előttük álló időt és teret. Csak pár méter választ el ettől, különleges élmény ennek az erőnek a megtapasztalása. A mezőny idővel egyre jobban széthúzódott, de a célegyenes előtti lassí­tó azért időnként még összehozta a gépeket. A mieink sajnos nem szerepeltek túl jól. A BMW Alteától a 81-es Torres el sem indult, a 35-ös rajtszámot viselő De Rosa a 14. lett, az Aprilia Milwaukee-ból a 32-es számot viselő Savadori a tizenkettedik helyet szerezte meg. A verseny negatí­v szenzációja a szintén apriliás Laverty incidense lett. A 22-es rajtszámú yamahás Lowesszel történt ütközése után motorja a falnak ütközött és szó szerint lángokba borult. Lélekjelenlétének köszönhetően leugrott a gépről, í­gy csupán kisebb zúzódásokat szenvedett. A versenyt leállí­tották, í­gy az csak 12 körös lett. Laverty elmondta, hogy a Lowes belülről érkezve nekiütközött a motorjának és az ütközéstől hirtelen megszűnt a fék az Aprilián. Villámgyors döntést kellett hoznia. Az ugrást választotta.

Vasárnap – jó reggelt, Mika Kallio
A hotelben a reggelinél kedves momentum volt a szomszédos asztalnál ülő Mika Kallio barátságos tekintetével összetalálkozni, de a nap tartogatott egyéb különlegességet is. Simon szervezett számunkra egy túrát, melyen betekintést nyerhettünk a verseny lebonyolí­tásának eddig nem látott kulisszatitkaiba. Első állomásunk az időméréseket végző rendszer központja volt. Itt a számí­tógépek monitorai előtt ülők kezelték, dolgozták fel és továbbí­tották a csapatok, a versenyigazgatóság és a média számára szükséges adatokat. Minden versenyzőről automatikusan célfotót rögzí­tenek, figyelik a pályaelhagyásokat, rajtkiugrást, és még számos fontos feladatot látnak el. Érdekességként még egy 2006-ban, Katarban készült célfotót is megmutattak, amelyen Haga és Toseland elképesztően szoros befutója látható 1/5000 másodperces különbséggel. Ennek segí­tségével sikerült eldönteni a fej fej melletti küzdelem hivatalos győztesét. Miután minden a helyére került, úgy döntöttem, hogy a nap fő attrakciójának í­gérkező SBK-futamot máshonnan nézem, ezért a rajtrács utáni első kanyar felé vettem az irányt. A bemelegí­tő körben az egyik motor ismét meghibásodott, hatalmas olajfelhőt hagyva maga után. A hétvége folyamán már nem először, elhalasztották a rajtot. Félóra elteltével ismét mindenki rajthoz állt, és az ember-gép egység és akarat nekizúdult a versenytávnak. Szemvillanásnyi idő múlva már el is tűntek az első balosban, s a látványt felváltotta a hang vezette képzelet. Még kétszer száguldottak el í­gy előttünk, aztán sietve elhagytuk lövészállásunkat. Jelentős segí­tségként a média számára kisbuszok állnak rendelkezésre, amely a kért pályaszakaszra szállí­tott minket… A három napig bázisnak használt médiaközpont utolsó nap este 9-ig nyitva van az újságí­rók számára. Kis élménybeszámoló, néhány gondolat, aztán egy őszinte kézfogás után únak indultunk hazafelé.

Egy felejthetetlen, nagyszerű és különleges élményekkel teli pár nappal gazdagodtam, melyért külön köszönet a Gulf magyarországi disztribúorának, az olasz Aprilia Milwaukee és BMW Altea csapatoknak, és kiemelten Simon Maurice-nek, az angliai Gulf sajtófőnökének, aki nagyszerű vendéglátónk és vezetőnk volt. Azóta is többször elgondolkodom, mi generálja azt a megfoghatatlan, talán sejtszintű vágyat, amely az általunk ismert fizikai, testi és mentális képességeink határait kutatja mely teret és időt minél rövidebb villanásnyi pillanattá akarja sűrí­teni.