A Hungaroringről startol a Budapest-Bamako

A Hungaroring ad majd otthont a 2010-es Budapest-Bamako, Nagy Afrikai Futam rajtjának január 16-én, szombat reggel 8 órakor.

Ez lesz az első alkalom, hogy nem Budapestről rajtol majd a két hetes futam. “A Hungaroring, a hazai autósport fellegvára és a létező legrangosabb helyszí­n a Budapest-Bamako rajtjához”-mondta Polgár András versenyigazgató. A Hungaroringen megtalálható az összes olyan létesí­tmény, ami a technikai gépátvételhez és a rajthoz szükséges lehet. A gépátvétel január 14-én kezdődik.

A Hungaroring mellett található Adventure Park-ban egy rövid, de látványos terep szakaszon kell részt venniük az indulóknak a rajt után. “Ezen a speciál szakaszon fog kiderülni, hogy ki erősí­tette fel rosszul a pótkerekeket és a benzines kannákat a tetőre” – nyilatkozta a futam alapí­tója és fővédnöke Villám Géza. A mogyoródi pontozásos szakasz után a mezőny áthalad Budapest belvárosán, a Lánchí­don majd az M7-es autópályán hagyja el a fővárost.

Start: 2010. Január 16., Reggel 8:00, Hungaroring, Mogyoród

Belépés: Ingyenes