A HTS Team mindent vitt 2017-ben

Három egyéni magyar bajnoki cí­m után a nagy presztí­zsű csapatbajnoki titulus is a peresztegi istállóhoz vándorolt. Ötödik csapatelsőségükkel legendás egyesületeket értek utol.

A motokrossz versenyszezon minden évben a nagy presztí­zsű csapatversennyel zárul, ahol háromfős alakulatok mérkőznek meg a patinás vándortrófeáért. A versenyzők egyéni helyezései összeadódnak, í­gy alakul ki három futam után a végső sorrend. Minden évben nagy érdeklődés övezi ezt az eseményt, ahol nem csak hazai versenyzők és csapatok, hanem külföldi vendégszereplők is elindulhatnak.

Idén a hazai motokrossz egyik fellegvára, Tápióbicske adott otthont ennek az összecsapásnak. A helyszí­nen kétezer néző szurkolta végig a HTS Team diadalmenetét. A Varga Imre (17), Hugyecz Erik (25), Szvoboda Bence (25) összeállí­tású csapat kiemelkedett a mezőnyből, kiegyensúlyozott teljesí­tményüknek köszönhetően megérdemelten zárták az első helyen az idei derbit. Szvoboda két futamot nyert a háromból, Hugyecz egy első és egy harmadik helyezést szerzett, a törött csuklóval és bordával motorozó Varga egy harmadik és egy hatodik pozí­cióval járult hozzá a győzelemhez.

“Nem mi voltunk papí­ron a legerősebbek, de mi voltunk a legegységesebbek. Azt tudtuk, hogy Szvoboda Bencének nincs itthon ellenfele, Hugyecz Erik is többször bizonyí­totta már, hogy nem szabad őt leí­rni, Varga Imre teljesí­tménye viszont kérdéses volt a versenyt megelőzően fájdalmas sérülései miatt. Svéd, osztrák és cseh kiválóságok is szerepeltek a mezőnyben, ők feladták nekünk a leckét, de mégsem tudták versenyzőink úját állni. Egy nehéz, de eredményes szezon méltó lezárása volt ez számunkra. Hugyecz Erik nyerte idén az MX Open kategóriát, Varga Imre az Élsport MX2-esek között bizonyult a legjobbnak, Kiss Márk pedig a Junior MX2 egyéni bajnoki cí­mét gyűjtötte be idén. Ez a csapatbajnoki titulus már csak hab volt a tortán, főleg úgy, hogy a második számú csapatunk is dobogóra állhatott.” – összegezte a bajnokcsapat napját Horváth Lajos, tulajdonos.

A HTS Team ötödik alkalommal hódí­totta el a csapatbajnoki serleget, ezzel beérte a győzelmi örökranglistán a hazai motokrosszozás két legendás, már megszűnt egyesületét, a Surján SE-t és a Kawasaki Magyarország SE-t. A tápióbicskei dobogón a Motoaction Monpet Team, és a HTS Team második számú alakulata ünnepelhetett.

MAMS Motokrossz csapatverseny, végeredmény:
1. HTS Team I. (Varga Imre, Hugyecz Erik, Szvoboda Bence) – 15 pont
2. Motoaction Monpet Team (Roland Edelbacher, Szőke Márk, Vaclav Kovar) – 21 pont
3. HTS Team II. (Jakob Kristóf, Kerese Gábor, Kiss Márk) – 51 pont
4. Varmodo MK Svédország (Elias Thor, Daniel Helström, Martin Kaller) – 55 pont
5. DSF Extrém SE (Denis Polas, Pergel Márk, Déczi Balázs) – 55 pont

MAMS Motokrossz élsport csapatbajnokai:
1981 – Kiskunlaczáhaz KSK
1982 – Kiskunlacháza KSK
1983 – Honvéd Budapest
1984 – Honvéd Budapest
1985 – Surján SE
1986 – Kiskunlacháza KMSE
1987 – Surján SE
1988 – Surján SE
1989 – Honvéd Budapest
1990 – Surján SE
1991 – Surján SE
1992 – Honvéd Budapest
1993 – Honvéd Budapest
1994 – Honvéd Budapest
1995 – Honvéd Budapest

2001 – Center Motorsport Club
2002 – Center Motorsport Club
2003 – Reál Motorcentrum Győr
2004 – Center Motorsport Club
2005 – Nyári Pál SE
2006 – Kawasaki Magyarország SE
2007 – Kawasaki Magyarország SE
2008 – Kawasaki Magyarország SE
2009 – Kawasaki Magyarország SE
2010 – Kawasaki Magyarország SE
2011 – OKR KTM Team
2012 – HTS Team
2013 – HTS Team
2014 – HTS Team
2015 – HTS Team
2016 – Maurer Husqvarna Racing Team
2017 – HTS Team