A Harley-titok nyomában

Vibrációk? A szabadság érzése? Legenda? Marketing? Mitől gyújt szerelmet az amerikai V2?

A Harley-Davidson a motorozás ikonja, világszerte a legismertebb márka. Emögött ott van a 110 éves múlt, és a tömegkultúrával való szétválaszthatatlan összefonódás. Azért legendás, mert millió filmszerep hallhatatlanná tette, vagy pont ellenkezőleg, azért kapott kulcsszerepet millió filmben, mert legendás termék?
A lényeg, hogy megkerülhetetlen ikonról van szó, ami ráadásul a vételára miatt a többség számára elérhetetlen. így alakulhatott ki az a különös helyzet, hogy mindenki ismeri, mindenkinek van véleménye róla, de csak egy kis százaléknak van valós tapasztalata a Harley-kkal.

A legtöbb Harley-fikázást általában úgy szoktam leszerelni, hogy megkérdezem, melyik tí­pust próbálta az illető. 95%-ban egy rövid habogás után kiderül, egyiket sem.

 

 

A hétvégén lehetőség adódott változtatni ezen a helyzeten, ugyanis a Harley-Davidson nyí­lt napot rendezett, ahová elég volt regisztrálni, majd a helyszí­nen érvényes jogsival és zárt motoros ruházattal megjelenni. Ezek után már csak a több mint húsz, 2013-as modellből ki kellett választani, melyikkel szeretnénk közelebbi ismeretséget kötni egy rövid tesztú alatt.

Az előző, a sajtó számára rendezett tesztnapon kipróbáltam a két kedvencemet, a Sportster 72-t és a Sportster 48-at – az előbbi egy döbbenetesen szép karcsú chopper, ami már az első gyári fotókkal levett a lábamról, a másik pedig egy igazi rosszalkodós bobber. Azóta is mindkettővel tartós kapcsolatra vágyom. A Softail Deluxe-szal is sikerült mennem, ám az érezhetően egy idősebb generációnak készült – csak sok-sok év múlva fog felkerülni a kí­vánságlistámra.

 

 

Sokat töprengtem utólag, hogy mitől pörögtem rá ennyire az amerikai V2-esekre. A nyers rezgésekre, az élénk mechanikus zajokra, az egymáson csúszó vasak érzéki közelségére gyanakodtam eleinte, de ennél többnek kell lennie. Mivel pszichoterapeutám nincs, az önanalí­zist pedig még Freud sem ajánlotta senkinek, kimentem a nyí­lt hétvégére is, és az oda érkező civileket kezdtem faggatni. Út előtt mire számí­tanak, vezettek-e már Harley-t, esetleg van-e otthon egy a garázsban, majd a próba után hogyan értékelték az egészet.
A végén nem kerültem közelebb a titokhoz, hogy mit tud a Harley, amitől ilyen mélyre befészkelődik az ember lelkébe, de világossá vált számomra: nem vagyok egyedül az érzéssel. A csúcs mégis az volt, amikor a tesztkör végén egy 883-as Sportster tulajdonos odajött hozzám, hogy kár volt kipróbálnia egy 103 köbinches Dyna modellt, és nincs-e esetleg valami jó szövegem arra, mit mondjon otthon, miért csúszik a lakásvásárlás.

Végül pedig guruljon be a közénk Érisz virtuális almája: ön szerint mi a Harley titka?