A Dakar fekete napjai motoros szemmel

Az első haláleset a legelső versenyen történt 1979-ben.

A Dakar veszélyes üzem, ezt mindenki tudja. A leginkább exponált helyzetben a motorosok vannak, hiszen a felszerelésükön kí­vül más nem védi testüket egy-egy bukás során. Az elmúlt öt évben, talán a szerencsének köszönhetően, nem követelt áldozatokat a világ leghí­resebb tereprali versenye. Összeállí­tásunkban megemlékezünk azokról a motorosokról, akik a versenyek közben vesztették életüket.

Az első haláleset a legelső versenyen történt 1979-ben. A legtöbb áldozatot pedig az 1986-os verseny követelte.

Lássuk a Dakar fekete napjait a motorosokra fókuszálva!

1979. január 6. A francia Patrice Dodin volt a verseny történetének első áldozata. Miközben sisakját igazgatta, elvesztette uralmát motorja felett és bukott. Egy kőbe ütötte a fejét, koponyatörést szenvedett, később egy párizsi korházban halt meg. Yamaha XT 500-zal indult.

1982. január 7. Bert Oosterhuis a korábbi holland bajnok Bordj Omar Driss és Tit között szenvedett halálos balesetet Algériában. 41 éves volt. Yamaha XT 570-nel versenyzett.

1983. január 14. A negyedik versenyén induló francia motoros, Jean-Noel Pineau – aki 1980-ban a harmadik helyen végzett – egy összekötő szakaszon katonai járművel ütközött és életét vesztette. Yamaha XT 550-as mocival versenyzett.

1986. január 2. A japán Yasuo Kaneko még a verseny franciaországi szakaszán ütközött egy autóssal, aki állí­tólag ittas volt. A 41 esztendős Keneko nyolc kilométerre az aznapi szakasz végétől szenvedte el a végzetes balesetet Honda XR 500 motorjával.

1986. január 22. Az olasz Giampaolo Marinoni két nappal a Dakar befejezése után fertőzés következtében belehalt az utolsó szakaszon elszenvedett sérüléseibe. Cagiva Elefant 650-el indult.

1986. január 11. A francia Jean-Michel Baron Nigerben, a 10. gyorsaságin bukott Hondájával. Franciaországba szállí­tották, ahol 24 éven át feküdt éber kómában, végül 2010-ben halt meg.

1988. január 17. Jean-Claude Huger Maliban esett el BMW R 100 GS motorjával, fejét sziklának ütötte, kómába esett és két nappal később Párizsban meghalt.

1992. január 7. Az 1989-es győztes Gilles Lalay egy gyorsasági végét követő összekötő szakaszon frontálisan ütközött az egyik orvosi autóval. Kórházba szállí­tották, de nem sokkal később belehalt sérüléseibe. Yamaha YZE750T motorral versenyzett.

1994. január 4. Az ötödik Dakarján BMW-vel induló belga Michel Sansen Mauritániában aszfaltozott összekötő szakaszon nagy sebességgel bukott motorjával. Azonnal életét vesztette.

1997. január 5. A 45 esztendős francia Jean-Pierre Leduc a kora ellenére új volt a mezőnyben első Dakarjával. Maliban bukott KTM-jével, és szörnyethalt.

2005. január 6. A verseny hetedik szakaszán José Manuel Pérez spanyol motoros Zouérat és Tichit közt bukott KTM 660R-je nyergében. Súlyos hasi sérüléseket szenvedett, több beavatkozást igénylő életmentő műtétet hajtottak végre rajta, majd haza szállí­tották Spanyolországba, ahol később belehalt sérüléseibe.

2005. január 11. A szintén KTM 660R-rel versenyző olasz Fabrizio Meoni a 11. szakasz 184. kilométernél elesett. A mentőhelikoptert egyik motoros társa, David Fretigné riasztotta. Az orvosok hamar megérkeztek a helyszí­nre, negyvenöt percig próbálták újraéleszteni, sikertelenül. Halálát szí­velégtelenség okozta.

2006. január 9. Az ausztrál KTM-es Andy Caldecott Mauritániában elesett és azonnal meghalt. Caldecott néhány nappal korábban szakaszt nyert a versenyen. A baleset Nouakchott és Kiffa közötti szakaszon történt.

2007. január 9. A dél-afrikai Elmer Symons először indult a KTM-mel, korábban versenyszerelőként vett részt. Marokkóban nagyot bukott a negyedik szakaszban. Hiába ért a helyszí­nre nyolc perc alatt a mentőhelikopter, már nem tudták megmenteni.

2007. január 20. A hatodik Dakarján Yamahával induló francia Éric Aubijoux az utolsó előtti szakaszon, 15 kilométerre Dakar városától elesett és meghalt. A halál okáról ellentmondásos hí­rek keringtek, nem lehet tudni, hogy a szí­vroham az esés oka vagy következménye volt.

2009. január 4. Az első Dakarján induló francia Pascal Terry esete igazán szí­vszorí­tó. Yamahájából kifogyott az üzemanyag, jelzett a mentőcsapatoknak, de téves infók alapján azt hitték, célba ért. Terryt három nappal később holtan találták meg motorja mellett.

2012. január 1. Jorge Andrés Martí­nez Boero Beta 450 RR motorkerékpárjával bukott és életét vesztette a kórházba szállí­tás közben. Az argentin versenyző 38 éves volt. Ez volt a második Dakarja.

2013. január 11. A francia Thomas Bourgin Chilében vesztette életét a Calama és Salta közti szakaszon. Az első Dakarján induló 25 éves motoros egy helyi rendőrautóval ütközött frontálisan, az orvosok nem tudták megmenteni a KTM-es fiatalembert.

2014. január 10. Az 50 esztendős belga Eric Palante, aki 11. Dakarján vett részt 2014-ben, a verseny ötödik szakaszán nem érkezett be a célba. A szervezők keresni kezdték, de csak másnap reggel talált rá egy kisérő kamion. A boncolás kiderí­tette, hogy a Hondával versenyző halálát az extrém hőség okozta.

2015. január 6. A Dakar-újonc 39 éves lengyel Michal Hernik holttestét a szakasz 206-os kilométerénél, mintegy 300 méterre a kijelölt úvonaltól találták meg. A KTM-es lengyel versenyző életét az extrém hőség okozta.

2020. január 12. A 40 éves Paulo Goncalves az első Szaúd-Arábiában zajló Dakaron vesztette életét. A balesete után mentőhelikopterrel kórházba szállí­tották, de nem tudták megmenteni. A portugál Hero csapat versenyzője 2006-ban indult először, az idei már a 13. versenye volt.


2020. január 24. Edwin Straver A 48 éves holland versenyző, Edwin Straver január 16-án szenvedett súlyos balesetet. A baleset után először egy rijadi kórházba, majd később Hollandiába szállí­tották és ápolták. Sajnos koponya sérülései súlyosnak bizonyultak, nem tudták megmenteni az életét.