íme a Honda kigyúrt törpéje

A Bangkok Motor Show keretében rántotta le a Honda thaiföldi részlege a leplet a 150SS Racer koncepcióról, ami első ránézésre az MSX125 közeli rokonának látszik. Technikai adatai egyelőre nem derültek ki, de a neve alapján nagyobb összegben mernénk fogadni a vázában dolgozó erőforrás lökettérfogatára. Ugyanakkor megjegyezendő, hogy tanulmánymotorként, maga a blokk jóval kevésbé hangsúlyos, mint a külső.

 

150SS Racer

 

A külső pedig kifejezetten jóra sikeredett, már ha valaki kedveli az úgynevezett neo café racer stí­lust. A régi idők sportos gépeit modern jegyekkel vegyí­tő karakter általában igen látványosra szokott sikeredni, és nincs ez másként ebben az esetben sem. Elég csak megnézni például, hogy milyen szépen elférnek egymás mellett a határozott élekkel szabdalt szögletes idomok és a kimondottan klasszikus kerek fényszóró.

 

Sajnos, egyelőre azzal kapcsolatban sincs információ, hogy a 150SS Racernek milyen jövőt szán a japán márka. Elképzelhető, hogy megmarad tanulmányként, de az sem kizárt (talán, ha tényleg nagyon jó visszajelzéseket kap), hogy a sorozatgyártásán is elgondolkodnak. Utóbbin már csak azért sem volnánk meglepve, mert főleg az ázsiai piacokon az ilyen méretű modelleknek kifejezetten nagy a keletje.