így porladozik a tengerfenekén egy világháborús Harley

A Harley-Davidson a második világháború idején gyártotta az amerikai hadsereg számára az úgynevezett WLA modelleket. A katonai változatok műszaki alapjaként az akkoriban igen fejlettnek számí­tó, WL tí­pus szolgált. V2-es erőforrása 45 köbhüvelyk, ami körülbelül 740 köbcentimétert jelent, a kialakí­tása pedig együléses. Érdekesség, hogy ugyanez az erőforrás teljesí­tett szolgálatot a hí­res háromkerekű Servi-Carban is.

 

A WLA modellek nevében a W a modellcsaládra, az L a magas kompresszióviszonyra, az A pedig az Army-ra, azaz a hadseregre utal.

 

Érdekes látni, hogy miként veszi vissza szép apránként a természet, amit egyszer nyersanyagaiból épí­tettek. Az alábbi videón látható Harley-Davidson WLA-ról nem tudni, hogy mikor és miért esett ví­zbe, de az látszik, hogy a fém alkatrészeit már igencsak kikezdte az idő. A feltöltő leí­rása szerint mindössze 5-7 méteres mélységben fekszik valahol a Fülöp-szigetek közelében fekvő Guam partjainál. Ez a csendes-óceáni sziget többek között arról ismert, hogy 1989-től 1941-ig amerikai megszállás alatt volt, majd elfoglalták a japánok. Mindössze 31 hónappal később azonban újabb csata következett, amiben az Egyesült íllamok diadalmaskodott és azóta is oda tartozik. Nem intengráns része az USA-nak, de lakói amerikai állampolgárok.