így kell odalba találni a kanyarodó autót

„A parancs az parancs – taní­tják a katonáknak. A törvény az törvény – mondják a jogászok. Amí­g azonban a katonák esetében, ha tudják, hogy a parancs bűntett vagy vétség elkövetését célozza, megszűnik az engedelmesség kötelezettsége és joga, addig a jogászok […] nem ismernek semmilyen kivételt a törvény érvényessége és az annak alávetettek engedelmeskedési kötelezettsége alól. A törvény azért érvényes, mert törvény, s akkor törvény, ha van hatalom, amely az esetek többségében érvényesí­ti.” (Radbruch)

A szabályok elrelativizálódása valamiféle magyar sajátossággá nőtte ki magát az utakon. Nemrég egy internetes oldalon Ön gyorsí­t vagy lassí­t a sárgánál? cí­mmel jelent meg egy cikk. A kérdésfeltevés már önmagában kifejezte azt a problémát, amit mindannyian érzékelhetünk az utakon. Azt vizsgálták, hogy a sárga fényjelzésnél mennyire engedelmeskedünk egy olyan előí­rásnak, ami nem abszolú jellegű, hanem tőlünk is mérlegelést kí­ván.

Vannak azonban olyan szabályok – és a KRESZ-ben ezek vannak többségben –, amelyek abszolú jellegűek. Nincs alóluk kibúvó, nincs mellébeszélés, nincs királyi ú. De akkor mitől van mégis annyi zavar a fejekben, amikor ezekről a szabályokról, illetve azok alkalmazásáról van szó? Az alábbiakban többségében abszolú szabályokról lesz szó.

 

 

Talán emlékeznek még: az előző cikket az előzési tilalmak és az előzési feltételek felidézésével zártuk. Ennek célja pedig az volt, hogy megállapí­tható legyen: mennyiben igaz az idézett esetleí­ráshoz fűzött kommentár, miszerint „Balra forduló autót nem előzünk”. Amint azt az idézett szabályok alapján láthattuk, az előzési tilalmak (kijelölt gyalogos-átkelőhely, villamos előzése, be nem látható úkanyarulat, bukkanó, vasúi átjáró, úkereszteződés) között egy sincs, amelyből az ominózus megállapí­tás – mármint, hogy balra forduló autót nem szabad előzni – levezethető lenne. Ezen szabályok egyike sem vonatkozik a vizsgált esetre, mert az adott ügyben (ld. korábbi cikkünket) egyik körülmény sem állt fenn. Az adott ügyben nem volt úkanyarulat, sem bukkanó és í­gy tovább. Nézzük akkor az előzés pozití­v feltételeit! Ezek közül a feltételek közül egyedül a c) pont (az előzni kí­vánó jármű előtt ugyanabban a forgalmi sávban haladó másik jármű előzési szándékot nem jelzett) érdemel figyelmet, a többi egyszerűen nem jöhet szóba ebben az ügyben. Azt már egy korábbi cikkben tisztáztuk, hogy több jármű folyamatos megelőzése során minden járművel kapcsolatban külön-külön kell meggyőződni arról, hogy az előzés feltételei fennállnak-e, illetve nem merül-e föl időközben valamilyen előzési tilalom. (Pld. nem érkeztünk-e időközben kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez vagy záróvonalhoz.) Valamely megelőzni szándékozott jármű balra történő irányjelzése már önmagában óvatosságra ad okot, mert – adott esetben még nem tudni pontosan milyen, de egyértelmű – irányváltoztatási szándékra utal.

 

 

Útkereszteződés hiányában ez a vizsgált esetben kanyarodás nem lehet, az ú adott pontján ebben az ügyben nem volt kereszteződés. Azt pedig, hogy az irányjelzés a másik vezető részéről előzési szándékot jelez-e, vagy valami mást, nincs idő kielemezni, ezért biztonságosabb, ha a másik vezető részéről kapott irányjelzés már önmagában az előzési szándék feladásához vezet. Az irányjelzés feltétlenül irányváltoztatási szándékra utal. Az biztos, hogy potenciális veszélyhelyzetet jelez, nincs épeszű ember, aki ezt előzés közben ne érezné. Az irányjelzés észlelését azonban a vizsgált esetben több tényező is nehezí­thette, í­gy például magának a motorosnak a sebességtúllépése, másrészt a motorossal később ütköző jármű megfordulást előkészí­tő jobbra húzódása, ami értelemszerűen magának a megelőzendő járműnek az észlelését is nehezí­ti. Ennek oka az, hogy a jobbra húzódó járművet az előzést végrehajtó motoros nézőpontjából egy ideig takarja az a másik jármű, amelyiket korábban előz meg. Mire a motoros észleli a megfordulásra készülő másik járművet, addigra a kétkerekű vezetője részéről valószí­nűleg már kevés idő marad az elhárí­tásra.

 

 

A vizsgált eset megí­télése azért is bonyolult, mert két, egy időben irányváltoztatást végrehajtó jármű viszonyáról van szó, ezért az nem í­télhető meg pusztán az irányváltoztató és az irányt nem változtató jármű közötti viszonyra vonatkozó szabály alapján. (KRESZ 29. §: „Aki járművel irányt változtat [terelővonalat, az útest szélét vagy képzeletbeli felezővonalát átlépi, forgalmi sávot változtat, másik úra bekanyarodik, főúvonalról vagy szilárd burkolatú úról letér stb.] köteles az azonos irányban vagy szemben haladó, irányt nem változtató járműveknek elsőbbséget adni.”) A valóságban persze igen ritka, hogy a két járművezető egyszerre kezdi meg a maga manőverét. (Vagy ha mégis, hogyan lehet ezt utólag kellő bizonyossággal rekonstruálni?) Ennek megfelelően kettőjük közül az fejezhetné be először a maga irányváltoztatását, aki azt hamarabb kezdte meg. Hangsúlyozom azonban, hogy a motoros részéréről ez rendkí­vül bonyolult, miután több járművet előz egyszerre. A terelővonal átlépése előtt neki kellene meggyőződnie arról, hogy az előtte haladó és megelőzni szándékozott járművek egyike sem jelez irányváltoztatási szándékot. Itt azonban beleütközünk a fent már kifejtett észlelési problémába…

Nézzük meg az ügyet a megforduló jármű vezetője szempontjából! A KRESZ szerint járművel megfordulni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az útesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza. Autópályán, autóúon, vasúi átjáróban, egyirányú forgalmú úon és körforgalmú úon megfordulni tilos. Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy a baleset helyszí­ne nem autóú (és nyilvánvalóan nem is autópálya – ez utóbbit a kamera felvétele alapján egyértelműen meg lehet állapí­tani). A megfordulási tilalom tehát nem állt fenn. Az akadályozási tilalom azonban igen. Az akadályozás tilalmát már több cikkben érintettem. Itt és most legyen elég annyi, hogy aki nem akadályozhat, az biztosan nem is veszélyeztethet, ezért a megfordulást a lehető legnagyobb körültekintéssel kell végrehajtania. Ebből pedig az következik, hogy – feltételezve a motoros viszonylag korai észlelhetőségét – a megfordulást végző személygépkocsi vezetője szinte biztosan felelni fog ezért a balesetért.