ítalakul az olasz motokrossz

Az amerikai motokrossz bajnokság után a nemzetközi olasz bajnokságban, az Internazionali D’Italia sorozatban is radikális változások lesznek 2009-től. Az ok a jelenlegi gazdasági világválság.

Az olasz szövetség nagyon hamar megértette a jelenlegi gazdasági krí­zist és megelőzendő a még nagyobb bajokat, egyből lépéseket is tett a helyzet kezelésére. Az olasz szövetség, a FMI sport-technikai bizottsága történelmi szabálymódosí­tásokról döntött, amelyek jövőre lépnek életbe és a minél kisebb költségeket szolgálják. A nemzetközi olasz bajnokságban az amerikai Nationalhez hasonlóan a nagydí­jak immár nem kétnaposak, hanem csak egynaposak lesznek. Azaz az eddig megszokott szombati edzésnap beleolvad a vasárnapi versenynapba. Ezzel mindenki jól jár anyagilag, a szervezők és a csapatok is. Emellett 2009-től csak egyetlen egy időmérő lesz, amely 20 perces lesz, és amelyből a legjobb 40 jut be a döntőbe. Mí­g a döntő két 30 perc plusz kétkörös futamból áll majd. Az olasz szövetség még nem tette közzé a hivatalos menetrendet – majd csak a nemzetközi szövetség, a FIM kongresszusa után dönt a végleges naptárról – , ám az biztos, hogy az egész bajnokság a motokrossz vb rajtja előtt le fog zajlódni. Az olasz szövetség egy másik fontos döntést is meghozott, amely egyben nagyon irigylésre is méltó. Az FMI utazási költség hozzájárulással is csökkenteni akarja a csapatok és a pilóták terheit. Az MX1 és az MX2 40-40 döntőse között 200 ezer eurót fognak szétosztani!