800-as Triumph Street Triple-ök érkezhetnek

Felzárkózhatnak az MT-09-es Yamahához és a 800-as MV Agusta Brutale-hez

A Triumphnál a nyári uborkaszezon ellenére sem állnak le a fejlesztésekkel. Egy kiszivárgott piackutatásból kiderült, hogy a Street Triple családot valószí­nűleg négyfősre tervezi bőví­teni a brit gyártó.

 

Az újdonságokban az eddigieknél nagyobb erőforrások dolgoznak majd. A 800-asra felhizlalt blokkok várhatóan 125 lóerő körüli teljesí­tmény leadására lesznek képesek. Emellett fontos újí­tásként teljesen digitális és szí­nes műszerfalakra, valamint többféle vezetési módra lehet számí­tani.

 

 

A tervezett lépést többek között az indokolja, hogy az olyan riválisokban, mint a 800-as MV Agusta Brutale és az MT-09-es Yamaha jóval tekintélyesebb háromhengeresek dohognak, mint a Triumph amúgy igen népszerű 675-ösében.

 

Érdekesség, hogy bár a Triumphnak a Tiger 800-as miatt, ott sorakozik a polcon a nagyobb motor, a hosszabb löketéből fakadó lomhasága miatt eddig ódzkodtak a Street Triple-ben történő felhasználásától. A jelenlegi várakozások szerint az újdonságokba kerülő konstrukciónak inkább a furatátmérőjét bőví­tik ki.