65 éves a Yamaha Motor

„Motorkerékpárblokkok próbagyártásába szeretnék kezdeni.” Genichi Kawakami ezekkel a szavakkal indította útjára a Yamaha Motor Companyt 1953-ban.

A Nippon Gakki – akkori­ban így hívták a Yamaha vállalatot – elnökének, Kaichi Kawakaminak idősebbik fia iskolái elvégzése után a kora­beli japán szokás szerint apja nyomdokaiba lépett. Kitartóan lépegetett felfelé a ranglétrán, és 1950-ben, mindössze 38 éve­sen már maga is a Nippon Gakki elnöki székében ült, mely akkori­ban már igen tőkeerős nagy cég volt a hangszergyártás (lásd keretesünket a Yamaha alapítójá­ról) és elektronikai üzletága révén.

1955: Yamaha YA-1

Történt, hogy Genichi Kawakami éppen azon tanakodott, hogy milyen irányba tudná továbbfej­leszteni a céget. Az egyik üze­mükben porosodott néhány megmunkáló berendezés, ame­lyekkel a II. világháborúban orgonasípok helyett repü­lőgép-propellereket gyártottak, így felmerült benne, hogyan lehetne ezeket újra munkára fog­ni.

Fiatal kora ellenére meglehe­tősen bölcs ember volt, így aztán nem kapkodta el a döntést. Feltérképezte a lehetőségeket, végeztetett egy halom kutatást, mire kiagyalta, mi legyen a cég új terméke. Szóba jöttek a varró­gépek, de az a piac eléggé lefe­dett volt már ebben az időben. Aztán a robogók, majd az autóal­katrészek, és felmerült a három­kerekű kishaszonjárművek gon­dolata is, de szerencsére nem ragadt le ennél a vitathatatlanul hasznos, ám unalmas ötletnél sem. És jött az isteni sugallat: legyen motorkerékpár!

Ez persze nem jelentette azt, hogy azonnal tervezőasztalhoz ültek volna. Genichi Kawakami tisztában volt vele, hogy számá­ra ez szűz terep, amiről enyhén szólva is hiányosak az ismeretei. Szóval szépen összecsomagolta utazóbőröndjét, és néhány mun­katársával együtt nyakába vette a világot. Az addig ismeretlen terület feltérképezését az Egye­sült Államokban kezdte, ahol sor­ra látogatták a motorkerékpár­gyárakat, majd végigturnézták Németországot is.

„Ha valamit csinálsz, légy a leg­jobb.” Tisztában volt vele, hogy későn lép be a motoros iparágba − a japán piacon nagyjából 150  motorgyártó küzdött a túlélésért −, de érezte, hogy van benne lehetőség.

Munkatársaival erőt, energiát nem kímélve vágott bele a pro­totípus kifejlesztésébe, és alig tíz hónappal később, 1954-ben megszületett az első modell, az YA-1. A léghűtéses, 125 cm3-es, kétütemű egyhengeres az „Aka-tombo”, azaz vörös szitakö­tő becenevet kapta, és véletlenül borzasztó nagy hasonlóságot mutatott a DKW RT125-tel. Elké­szülte után azonban olyan tör­tént, amire még nem volt példa: 10 000 km-es tartóssági tesztnek vetették alá, hogy biztosak le­gyenek a csúcsminőségben. 1955 elejére felépült az új Hama­kita gyár – két egyszintes faépü­let – már az YA-1 sorozatgyártá­sára, majd 30 millió jen kezdőtő­kével, 247 nagyon elszánt alkalmazottal 1955. július 1-jén Genichi Kawakami megalapítot­ta a Yamaha Motor Companyt. Az YA-1-ből havonta mintegy 200 darab készült.

A német DKW RT125 1950-ből

A korabeli legjobb marketingfo­gást, miszerint „Nyerj vasárnap, adj el hétfőn”, Genichi Kawakami  is vallotta, és már első évében benevezték az YA-1-et a két legnagyobb japán versenyre. A Fuji hegyi felfutón harmadik, majd az Asama Highlands Ra­ce-en első helyen végzett a 125 cm3-es kategóriában, és ezt megismételték a következő évben is.

1954: Az első prototípus és a fejlesztőcsapat

A versenysikerek megadták az új vállalkozásnak a lökést. Az YA-1- et az YA-2 követte továbbfejlesz­tett vázzal és futóművel. 1957- ben pedig már 250 cm3-es két­ütemű kéthengeres modellt mutattak be. Ez volt az YD1 – amely az első, teljesen saját fejlesztésű Yamaha. Erősebb változata, az YDS-1 kéthengeres blokkját már dupla bölcső cső­vázba építették, és a japán mo­torkerékpárok közül elsőként ötfokozatú váltóval szerelték. Ebben az időszakban született az első Yamaha csónakmotor is.

Genichi Kawakami szilárd meggyőződése volt, hogy egy termék nem igazán jó termék, ha az egész világon nem állja meg a helyét, így aztán 1958-ban bene­veztek első nemzetközi verse­nyükre. Az Egyesült Államokban a Catalina Grand Prix versenyen elért hatodik hely elegendő volt ahhoz, hogy a Yamaha technoló­giai színvonalát Japán után az amerikai versenyek nézői is elismerjék. És ez csak a kezdet volt. 1963 hozta meg az átütő sikert a kétütemű motorok mellett elkö­telezett japán motorgyártónak. A Belgium Grand Prix-n meg­nyerték a 250 cm3-es kategória futamát, mely egyben első nem­zetközi versenygyőzelmük. Ekkor fiatal márka még nem volt 10 éves! Egy évvel később Phil Readdel pedig már világbajnok a Yamaha.

A 10. Japán Motor Show-ra – mely a mai Tokió Motor Show előde volt – fantasztikus techno­lógiai újítással érkeztek. Bemu­tatták automata kenési rendsze­rüket, az Autolube-ot, amely forradalmasította a kétütemű motorokat. Eddig a motorosok­nak be kellett keverni a megfele­lő benzin-olaj keveréket, mielőtt megtankolták gépüket. A nem megfelelő keverék azonban a kétütemű gépek rákfenéje volt, hiszen vagy nem volt elégséges a kenés, vagy a túl sok olajtól borzasztóan füstölt a motor. Az Autolube rendszer azonban  az égés előtt közvetlen adagolta a szükséges mennyiségű olajat a benzinhez.

1967: Phil Read nyeri az Isle of Man TT-t

Az innovációk és a sorozatos versenysikerek révén a Yamaha a kétüteműek specialistájaként vonult be a köztudatba. A tren­dek azonban azt mutatták, hogy már a japán gyártók is egyre inkább a négyütemű gépek felé fordulnak. A Yamahának lépnie kellett, és 1968-ban bemutatta első négyütemű motorját, az XS-1-et – azért megtartva a 2T kínálatát. A 650 cm3-es kéthen­gerest a kor népszerű brit motor­kerékpárjai ihlették, mint a Tri­umph Bonneville vagy a BSA Gold Star.

Azonban a sokhenge­res, négyütemű motorokra a Yamahának egészen 1974-ig nem volt válasza. Ekkor jött a háromhengeres kardános XS750 (majd 850-es), és a Hondához képest majd 10 éves késéssel az első négyhengeresük, az XS1100. A gyorsasági és utcai gépek mel­lett a Yamaha újító szelleme más területen is megmutatkozott.

1973: Jarno Saarinen a Francia GP dobogóján

Óriási hatással volt a motorkerék­pár-piacra az 1968-ban bemuta­tott DT-1, ezzel egy totálisan új műfajt hoztak létre: a terepmoto­rokét. A 250 cm3-es, egyhengeres endurót kifejezetten az amerikai­aknak fejlesztették. Amit persze komoly piackutatás előzött meg, de még a Yamahát is meglepte az amerikaiak lelkesedése. A 12 000 darabos kezdőszériát elkapkodták, így a termelést fel kellett gyorsíta­ni. Több ezer ilyen kisendurót értékesítettek, mire a többi motor­gyártó feleszmélt.

1979: Cyril Neveu XT500-zal megnyeri az első Párizs–Dakar-ralit

Az offroad előnyüket tovább erősítette, hogy 1973-ban ők jöttek ki az első központi rugós­taggal – Monoshock néven –, amit 1974-ben a Yamaha YZ-250 sorozatgyártásban is megkapott. Frissítésekkel ez a modell azóta is gyártásban van, így a Yamaha leghosszabb ideje folyamatosan futó modellje, illetve típusneve. A 70-es évek végét az XT500 koronázta meg, mellyel 1979- ben Cyril Neveu megnyerte az első Párizs−Dakar-ralit, majd 1980-ban a másodikat is.

A kereslet és a környezetvédelmi szabályozások 1980-tól egyre inkább a négyütemű technológi­át helyezték előtérbe. A tenden­cia ellenére a Yamaha továbbra is gyártotta és fejlesztette utcai kétüteműit, az RZ250, majd utóda, az RZ350 könnyű tö­megük és komoly teljesítményük miatt rendkívül népszerűek voltak egészen a 90-es évek elejéig.

 

A Yamaha Motor Company a következő évtizedekben egyre sokszínűbb lett, és növekedése azóta is tart. A 20 mil­liomodik motorkerék­pár 1982-ben gördült le a futószalagról, tavaly pedig már 5 056 000 db volt az éves értékesítés. Világszerte 54 000 alkalmazott dolgozik 18 gyáregységben. Kínálatukban a mo­torkerékpárokon kívül nagyon sokféle ter­mékkategória megta­lálható, gyártanak ATV-ket, jetskiket, hajómotorokat és komplett hajókat is, hószánt, elektromos kerékpárt, gokartblokkot, golfkocsikat, autómotorokat a Toyotának és a Lexus­nak, rokkantkocsikat, generátorokat, ipari robotokat, vezető nélküli helikoptereket és úszómedencéket is.

1982: Az Osztrák GP-n Kenny Roberts alatt debütált a V4-es versenymotor
1988: 3-as rajtszámmal Eddie Lawson, aki háromszor nyert világbajnokságot az 500 cm3-es kategóriában
1999: Andrea Bartolini motorkrossz világbajnok, 500 cm3
2004: Valentino Rossi csatlakozik a Yamahához, és azonnal világbajnok lett az YZR-M1-gyel, és még háromszor
2015: Jorge Lorenzo megszerzi harmadik világbajnoki címét

Az elmúlt 65 év alatt hihetetlen sikereket értek el a versenypá­lyákon. 2017-ben 500. gyorsasá­gi motoros világbajnoki futam­győzelmüket ünnepelték, mely­hez olyan legendás nevek segítették hozzá, mint Bill Ivy, Phil Read, Giacomo Agostini, Kenny Roberts, Barry Sheene, Eddie Lawson, Randy Mamola, Wayne Rainey, Norifumi „No­rick” Abe, Max Biaggi, Carlos Checa, Régis Laconi, Gary McCoy, Valentino Rossi, Jorge Lorenzo és a legfiatalabbak, Maverick Vińales, Fabio Quarta­raro – bennük van a jövő.

Nevezetes modellek a Yamaha történetében

Fotó: Yamaha