A két ifjú versenyző sem unatkozik!

A H-Moto Team élversenyzője érettségire és a felvételijére készül a mostani járványhelyzetben, mí­g csapattársa, Kakuszi ídám az online oktatás mellett rendszeresen edz, hogy formában legyen, amikor elkezdődik a szezon.

Teljesen máshogy tervezte a 2020-as évét a H-Moto Team, ám a koronaví­rus okozta világjárvány miatt át kellett gondolnia a csapatnak a teljes idei évét. A csapat élversenyzője, Kovács Bálint – aki tavaly megnyerte az IDM bajnoki szezonjának Suzuki Cup sorozatát, másrészt a cseh Exteria KSPCS Racing Team by Empora tagjaként bemutatkozhatott az Endurance-világbajnokság sepangi futamán – idén teljes EWC idényt teljesí­tett volna, ám a 18 éves magyar versenyző számára egyelőre a motorozás helyett a tanulásra tevődött át a súlypont. Bálint ugyanis az érettségi vizsgájára, valamint a felvételijére készül. 

„Rövidesen kezdődnek az érettségi vizsgák, í­gy most a tanuláson van a fő hangsúly. Noha idén a járvány miatt kizárólag í­rásbeli vizsgát teszünk, azért senki se gondolja azt, hogy könnyen vesszük majd az akadályt. Utána jöhet az újabb izgalom, hiszen a Testnevelési Egyetemre, a sport és rekreációszervező szakra adtam be a jelentkezésemet. – mondta Bálint.

Csapattársa, Kakuszi ídám számára is a tanulás az első jelenleg – a járvány miatt online oktatás keretein belül végzi a tanulmányait –, ugyanakkor egyre több időt fordí­t az edzésekre is, hiszen nem tudni, mikor indul az idény. Jelenleg az erőnléti edzéseken kí­vül motorozik, kerékpározik és fut. A tervek szerint a tavalyi motorjával indul majd a Magyar Bajnokságon, illetve az Alpok-Adria sorozatban.