ABS régen és most

Mind a mai napig az ABS a motorkerékpárok legfontosabb elektronikus asszisztense. Számtalan balesetet sikerült megelőznie az elmúlt három évtizedben, mostantól pedig törvény í­rja elő a használatát. Lássuk, mennyiben különbözik az alkalmazásában élenjáró BMW első és legújabb blokkolásgátló berendezése!

Hogy telik az idő! Már több mint harminc éve, hogy a BMW úttörő szerepet felvállalva meghonosí­totta a K 100-as modellcsalád tagjain a kétkerekű járművek mindmáig legfontosabb biztonsági felszerelését, a blokkolásgátlót, vagy más nevén ABS-t. Akkoriban 1980 márkáért lehetett e forradalmi ví­vmány birtokába jutni.

Ma már oldtimernek számí­tanak azok a motorok, amiket felszereltek vele. Köztük a Wolfgang Herz tulajdonát képező K 100 RS, amelynek már több mint 90 000 kilométer van a háta mögött. Ez a példány 1988 március 9-én készült, vagyis egyike az első, ABS-szel felvértezett és még ma is használatban lévő motorkerékpároknak.

Vajon képes helytállni az az ABS a mostanival szemben? Hogy kiderí­tsük, fékezési összehasonlí­tó tesztet rendeztünk a „tisztességben megőszült” RS-nek és korszerű unokájának, az R 1250 GS-nek. Nem a közvetlen összevetés volt a célunk, inkább csak rámutatni arra, milyen sokat fejlődött a technika az elmúlt évtizedekben.

Az 1988-as sport-túramotornak (akkor még túrasport-motornak hí­vták) alacsony a súlypontja a fekvő helyzetben, hosszában beépí­tett 90 lóerős, négyhengeres motor miatt, és 151 cm-es tengelytávjából adódóan intenzí­v fékezéskor is kellő teher nehezedik a hátsó kerekére. Elöl 100/90 V 18, hátul 130/90 V 17-es tömlő nélküli abroncsot visel.

A teljes cikk a Motorrevü legfrissebb, 2020/04 számában olvasható! A lap megtalálható az újságárusoknál, illetve megrendelhető előfizetéssel! Utóbbival kapcsolatban további információ ezen a linken található.