2010. február

“Talán életemben először nem láttam a következő lépést, és ezt nem igazán tudtam feldolgozni.”

A szeptember elsején elhunyt Rosivall ígoston nem csak munkatársunk, hanem barátunk is volt. Egy időben ő segí­tett a pályateszteknél, amikor egy-egy sportmotorból vagy -gumiból a maximumot kellett kihozni. Emellett másfél éven keresztül í­rta naplóját, ami a sportrovat végén kapott egy oldalt a Motorrevüben.
Úgy gondoljuk, ígoston magatartásával és mentalitásával különleges és követendő példa a magyar motorsport számára, ezért a következő hetekben itt, online is közöljük személyes beszámolóit, ezzel adózva emlékének.

A korábban megjelent naplóbejegyzések itt olvashatók.

 

Történt néhány nagyon jó dolog, amiről í­rnom kellene, de már megtanultam, hogy meg se szólaljak, amí­g nem állok ott a rajtrácson. Ez a történet egy igazi naplóban biztos, hogy nagy betűkkel szerepelne, de tényleg nem í­rhatom le!  Ezért inkább azt mesélem el, hogy vészeltem át azt a versenyzők számára legfrusztrálóbb, kemény időszakot, amikor szezon végén elképzelésük sincs, mi lesz velük jövőre.

Szóval az utolsó versenyem után nem voltam annyira jókedvű, mint szoktam, mert nem tudtam, hogyan tovább. Úgy tűnt, a sport, amit űzök, nem is sport, csak üzlet. Ezt ugyan eddig is tudtam, de próbáltam nem tudomást venni róla. Most viszont kénytelen voltam, mert az elmúlt évben nagyrészt ennek köszönhetően semmi nem úgy történt, mint, ahogy kellett volna. Mindenhol azt tapasztaltam, hogy szinte nem is számí­t, mit tudok. Csak akkor kerülhetek oda, ahova szeretnék, ha valakinek az üzleti érdeke azt fogja kí­vánni. Azt reméltem ez Angliában másképp működik, de úgy látom ez nem igaz. Ennek ellenére hatalmas a különbség, az itthoni helyzethez képest. Az emberek értenek a motorsporthoz, azonnal meglátják, ha valaki jól megy, és el is ismerik. Nem úgy próbálnak meg jobbak lenni, hogy a másikat szidják, sőt mindenki segí­t mindenkinek. A szí­nvonal mellett, ezért van az, hogy ott szeretek a legjobban versenyezni. De ha nincs pénz, ott sem jut az ember egyről kettőre. Számtalanszor megtörtént már, hogy odajöttek hozzám és elkezdtek kérdezgetni, ki vagyok, honnan jöttem, hogy mehetek í­gy, aztán a vége mindig ugyanaz volt. Kiderült, hogy nem állnak mögöttem hatalmas cégek, ezért nem tudtak mit tenni.

 

galéria Rosivall ígoston

 

Eléggé el voltam keseredve emiatt. A legrosszabb az volt az egészben, hogy nem tudtam, hogy oldjam, meg a helyzetet. Talán életemben először nem láttam a következő lépést, és ezt nem igazán tudtam feldolgozni. Egy dologban voltam biztos, abban, hogy mit akarok. Ez is valami, de ha nem tudok semmit tenni érte, az nagyon bosszantó.

A novemberi BMW tesztre Pécsről mentem egy nagy furgonnal, mert volt egy másik teszt, ahova vinnem kellett motorokat, és amúgy is volt dolgom Spanyolországban.
Az indulás előtti estét teljesen egyedül töltöttem. íœltem egy kihalt helyen egy kisüveg sörrel a kezemben, amit körülbelül három óra alatt sikerült félig meginnom, és azon gondolkoztam, mit tehetek. Tudtam, hogy csak valami őrült dolog segí­thet, ami megváltoztat mindent. Voltak is ötleteim, sajnos nincs rá elég helyem a lapban, hogy leí­rjam őket. Egyik sem volt olyan, amiről igazán azt gondoltam volna, hogy ez lesz a megoldás, de legalább már volt terv. Furcsa élmény volt, ahogy ilyen körülmények között átléptem a spanyol határt. Eddig mindig álmaim földje volt ez a hely. Egyrészt azért, mert gyönyörű, de a legfontosabb az, hogy mindig motorozni voltam itt, nagy reményekkel teli, az éppen következő szezont illetően. Most valahogy más volt, nem is érdekelt az egész, nem éreztem semmit, és ez ijesztő volt. Aztán jött egy telefon, néhány bí­ztató hí­rrel, és egy pillanat alatt minden megváltozott körülöttem. Hirtelen a tájat is ugyanolyan gyönyörűnek láttam, mint azelőtt.  Ez nem hozott teljes megoldást a fejemben lévő válságra, mivel azért a bizonyos dologért én magam nem tehettem semmit, de ennek ellenére nagyon sokat segí­tett, mert legalább már volt miben reménykedni. Pár nap múlva meg amúgy is újra motoron ültem, ami mindig elfeledtet minden gondot.

 

galéria Rosivall ígoston

 

Aztán volt egy hét, amit teljesen egyedül töltöttem el a két teszt között. Rájöttem, hogy mi segí­thet. Mivel a bokám három hónappal azelőtt megsérült focizás közben, és a csuklóm is el volt törve sokáig, nem tudtam eleget sportolni, és azt tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor az ember nem látja olyan felhőtlenül a dolgokat. Most itt volt az alkalom, hogy bepótoljam. Furcsa érzés keményen elkezdeni edzeni, úgy, ha közben azt sem tudod, hogy mire készülsz, de már százszor csináltam ilyet. Van egy ideillő mondás: “Táncolni kell, uram! A zene majdcsak megjön valahonnan”. Ez sokszor eszembe jut, és most is sokat segí­tett. Hát elkezdtem keményen táncolni. Néha olyan, mintha az ember hite meg tudna változtatni dolgokat. Néhány héttel később, pont, amikor a legkevésbé számí­tottam rá, megint csörgött a telefon. Az eddigiekhez képest volt egy nagy különbség. Nem csak beszéltünk, hanem végre motorra is ültem. Innentől csak azon múlik az egész, hogy a csapat tényleg össze tudja e hozni a sikeres szezonhoz szükséges pénzt. Majd meglátjuk mi lesz.