2009. október

A szeptember elsején elhunyt Rosivall ígoston nem csak munkatársunk, hanem barátunk is volt. Egy időben ő segí­tett a pályateszteknél, amikor egy-egy sportmotorból vagy -gumiból a maximumot kellett kihozni. Emellett másfél éven keresztül í­rta naplóját, ami a sportrovat végén kapott egy oldalt a Motorrevüben.

Úgy gondoljuk, ígoston magatartásával és mentalitásával különleges és követendő példa a magyar motorsport számára, ezért a következő hetekben itt, online is közöljük személyes beszámolóit, ezzel adózva emlékének. A 19 beszámoló 2-3 naponta fog megjelenni, ha egyben olvasná az összes megjelent részt, itt majd megteheti.

Rosivall ígoston gyorsasági motorversenyző vagyok. Mint a Motorrevü alkalmi tesztpilótája, kaptam egy oldalt, amit minden számban valami versenyzéssel kapcsolatos érdekes dologgal kellene megtöltenem. Ez egyáltalán nem lenne nehéz feladat. A gond inkább az, hogy egy érdekes dologról elég nehéz ilyen röviden beszámolni, és amit leí­rhatok, az csak a tartalom jegyzéke annak, amit szeretnék.

Sajnos most jó eredményekről nem tudok í­rni, mert öt héttel ezelőtt eltört a kezem. Egy német csapat motorjával vettem volna részt a Ducati Speedweek-en, a Pannónia-Ringen, de egy szimering megadta magát, és akkorát estem a saját olajamon, hogy volt időm gondolkozni a levegőben. Aztán amikor földet értem, a még mindig talpon levő motorom át is ugratott rajtam, úgyhogy azt hiszem, örülhetek, hogy „csak” a sajkacsontom tört el.
Amikor megláttam a röntgenképet a korházban, azt gondoltam, hogy „Egy ilyen kis csont nem okozhat problémát, megyek is vissza motorozni”. Az orvosok azonban fogták a fejüket, hogy ennél rosszabb csontot nem törhettem volna el. Gyenge vérellátása miatt tizenkét hét mire rendbe jön, ha egyáltalán rendbe jön. Ráadásul a jobb kezemről van szó, amivel fékezek, és talán ennél is fontosabb, hogy ezzel kellene a gázt húznom.
Nem volt mit tenni, gyorsan össze kellett csavarozni, mert ez volt az egyetlen esélyem arra, hogy ebben a szezonban még versenyezzek.
Most éppen itt ülök Angliában a Mallory Parkban, és nem tudom, mikor lesz a kezem alkalmas a motorozásra. Már háromszor megpróbáltam. Először, körülbelül 10 nappal a műtét után. Mindenki azt mondta, hogy nem vagyok normális, de szerintem nincs ezzel baj, csak az, hogy nem bí­rtam teljes gázt húzni, és í­gy elég nehéz gyorsan menni!

Azért van powertape a csuklómon, mert szivacsokat ragasztottam rá alulról, hogy ha mégegyszer esnék, ne törjön el a még össze nem forrt csont újra. Most még csak a csavar tartja.

 

Azért vagyok itt, mert a tervek szerint az Angol Bajnokság utolsó négy versenyén indultam volna Superstock 1000 kategóriában. Sokáig kérdéses volt, hogy összejön-e a dolog, de utolsó pillanatban a soproni BPS Motor mellém állt. Úgy nézett ki, hogy álmaimat végre megvalósí­thatom, és végre normális körülmények között állhatok itt rajthoz. A négy versenyből egy már kimaradt. Ráadásul az, amelyiket a legjobban vártam. Szerintem a Cadwell Parkban komoly esélyem lett volna jó eredményt elérni. Mentem volna törött kézzel is, de a BSB főorvosa nem engedte még, hogy induljak.  Nem volt jó érzés kí­vülről nézni a többieket. Főleg, hogy az ember, akivel két hónappal ezelőtt ezen a pályán kergetőztem, harmadik lett.
Most az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy koncentrálok a gyógyulásra, edzek, aztán teszek róla, hogy a következő számban valami jóról is í­rhassak!